
Nőtt a választói aktivitás Magyarországon: az egy hónappal korábbi 38 helyett 44 százalék ígéri biztosra választási részvételét, a pártpreferenciák viszont nem igazán változtak a nyári hónapokban és az elmúlt hetekben sem az Ipsos közvélemény-kutatása szerint.
2013. augusztus 15., 16:442013. augusztus 15., 16:44
A Fidesz támogatottsága lényegében fél éve változatlan, a rezsicsökkentés bejelentése óta a teljes népességben nem volt 24 százaléknál kevesebb, most 26 százalékos. Az Ipsos adatai szerint a szocialisták tábora is stabil, az utóbbi fél évben 14–16 százalék között alakult, jelenleg 15 százalékos. A Jobbiknál tavasszal kisebb visszaesés volt tapasztalható, de az elmúlt hónapokban „visszatornázta” magát 8 százalékra.
Az LMP március óta folyamatosan 2 százalékon áll, míg az Együtt–PM az elmúlt fél évben a választásra jogosultak 3–5 százalékát tudhatta maga mögött, e hónapban 4 százalékon áll. A Demokratikus Koalíciót változatlanul a népesség 1 százaléka támogatja. A biztos pártválasztók között a Fidesznek 49, az MSZP-nek 26 százaléka van. Az aktív szavazói kör 12 százaléka jobbikos, 6 százaléka az Együtt–PM támogatója, az LMP 3, a DK pedig 2 százalékot kapna.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!