Választható tantárgy lenne a hittan

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Egyes hírforrások forradalminak tekintik azt a törvénymódosítási javaslatot, amelyet Remus Cernea honatya nyújtott be arról, hogy töröljék a romániai oktatásban a tantervből a hitoktatást mint kötelező tantárgyat.

Bakó Zoltán

2014. október 29., 16:002014. október 29., 16:00

Hallgatólagos beleegyezéssel fogadták el a képviselőházban a negyvenéves Remus Cernea törvénymódosító javaslatát a hitoktatás kötelező tantárgyként való törléséről. A törvénykezdeményező két évvel ezelőtt zöldpárti agrárdemokrataként került az alsóházba. 1997-ben a nacionalista politikusok elleni tiltakozásul szimbolikusan belépett az RMDSZ-be. Ő volt az, aki képviselői esküjét az alkotmányra tette le, nem a Bibliára is.

A parlament által elfogadott módosító javaslat értelmében az iskolákban a jövő évtől nem lenne kötelező a vallásoktatás mint tantárgy, egyetlen tanuló sem kötelezhető arra, hogy részt vegyen a hitoktatási órákon, ha ezt nem kívánja, vagy szülei nem kívánják. A jogszabály alapján a hittanórákon csak azok a tanulók vesznek részt, akik erre külön kérést nyújtanak be az iskola vezetőségéhez, tehát választhatóvá válik a tantárgy. Jegyet nem adnának belőle, csak minősítést, ami nem befolyásolja az általános tanulmányi eredményt.

A kötelező hittan-tantárgy helyett az iskolákban bevezetnék az Etika és társadalomkultúra nevű tantárgyat, amely ugyanúgy kötelező lenne, mint eddig a hittan. A hittantanárokat a jövő iskolai évtől csak akkor nevezhetik ki, ha megkapják a annak a felekezeti elöljáróságnak a beleegyezését, amelynek vallását oktatják.

A törvénymódosító javaslat hallgatólagos elfogadása nem jelenti a törvényerőre emelést. Ez ügyben a szenátus teszi majd le a garast. Ha azonban a felsőházi honatyák is elfogadják a törvénymódosító javaslatot, akkor megváltozik az oktatási törvény 18. cikkelye, amely kötelező jellegűvé tette a hittanórát a tantervben.

A szenátusi döntés előtt megkérdeztük a marosvásárhelyi Székely Szilárd római katolikus teológiai gimnáziumi tanárt is erről a kérdésről. Elmondta, a hitoktatáson való részvétel belső, egyéni meggyőződésen alapuló döntés, de jó lenne, ha benne maradna a tantervben. „Milyen etika vagy etikai oktatás az, amelyből hiányzik Isten? Egyáltalán, milyen létjogosultsága van az ilyen etikának, etikai oktatásnak?” – tette fel a szónokinak tűnő kérdést.

Az iskola jelenleg a legbiztosabb lehetőség arra, hogy az egyház elérje a gyereket. Az elemi és gimnáziumi oktatásban volt eddig kötelező, a 8–12. osztályosok esetében lelkiismereti okok miatt eltekinthetett az iskola a hittanórák látogatásától, ha a tanuló vagy szülő ezt kifejezetten kérte – fejtette ki a vallástanár.

A magyar egyházak eddig is, még a kommunizmus időszakában is megszervezték a hittan oktatását azoknak, akik ezt igényelték. Vallásóráikra jártak – és járnak – a gyerekek, ahol lelki, szellemi fejlődésükről gondoskodnak. Kérdés, miként viszonyul majd a törvénymódosító javaslathoz a görögkeleti „államegyház”, amely eddig teljesen az iskolára bízta a gyerekek hitbéli oktatását. A másik kérdés: miként viszonyul ehhez a lakosság azon része, amely 1989 után forradalmi sikernek könyvelte el a vallásoktatás iskolába való visszavezetését fél évszázadnyi szünet után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés