
Fotó: Boda L. Gergely
Vádat emelt a legfőbb ügyészség Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője ellen, mert családtagjait alkalmazta marosvásárhelyi parlamenti irodájában – derül ki a legfőbb ügyészség pénteki közleményéből.
2014. január 24., 15:472014. január 24., 15:47
A képviselőt összeférhetetlenséggel vádolják, amiért fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki a törvényhozók esetében eljárni hivatott legfelsőbb bíróság.
A legfőbb ügyészség közleménye szerint Kerekes Károly 2006 és 2009 között két ízben tett javaslatot arra, hogy a képviselőház fiát alkalmazza parlamenti irodájában, és láttamozta a vele aláírt munkaszerződéseket. A vádhatóság szerint a képviselő három ízben vállalkozói szerződést is kötött fiával, illetve feleségével, ennek alapján a képviselőház csaknem 57 ezer lejt (3,8 millió forint) fizetett ki számukra.
Kerekes Károly az MTI-nek elmondta: Európában sehol sem számít bűncselekménynek családtagot alkalmazni asszisztensként vagy irodavezetőként a törvényhozók területi irodáiban, Romániában viszont értelmezési vita van erről. A politikus szerint csak a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) értelmezi úgy a törvényt, hogy ez összeférhetetlenség.
Az RMDSZ politikusa összehasonlításképpen a francia nemzetgyűlést említette: tudomása szerint a párizsi törvényhozás csaknem hatszáz tagja közül ötven a saját feleségét alkalmazza és másik ötven különböző családtagjait. Szerinte az egyedüli megszorítás az, hogy meghatározzák, legfeljebb mennyi fizetést adhat.
Horia Georgescu, az ANI elnöke decemberben úgy nyilatkozott: az ügynökség fennállása óta 25 törvényhozó esetében állapított meg összeférhetetlenséget, nyolc esetben az ügyészség vádat is emelt. Az utóbbi évben a román parlament több ízben megpróbálta módosítani a törvényhozókra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat, de azokat alaptörvénybe ütközőnek ítélte a román alkotmánybíróság.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!