
Vádat emelt hétfőn az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes és további 74 személy ellen a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló tavaly nyári népszavazáson elkövetett csalások miatt.
2013. október 07., 16:562013. október 07., 16:56
A vádak szerint a szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes – aki akkor a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) kampányfőnöke volt – személyes nyereségszerzés érdekében használta fel politikai befolyását, amikor arra próbált rávenni Teleorman megyei polgármestereket, hogy fiktív személyek voksait helyezzék el az urnákban, illetve nyomást gyakorolt a választási bizottságok tagjaira, hogy hamisítsák meg az eredményeket.
Emellett arra szólította fel a polgármestereket, hogy óránként tájékoztassák a részvételi arányról – ehhez bonyolult informatikai rendszert állítottak üzembe. Ennek nyomán bűnszervezet létrehozásával, valamint szavazatvásárlásra és a választási titok megsértésére való felbujtással gyanúsítják.
A DNA tavaly szeptember 5-én indított bűnvádi eljárást befolyással üzérkedés gyanújával Dragnea ellen, akit azzal vádolnak, hogy az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése érdekében bujtatta fel csalásra a választási bizottságok tagjait. Korábban Daniel Morar, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) akkori főügyésze is úgy nyilatkozott, hogy módszeresen csaltak a választási bizottságok az államfő leváltásáról rendezett tavaly július 29-i népszavazáson, és helyenként a voksok 5–15 százaléka hamis volt.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által összeállított nyomozati anyagból az derül ki, hogy tizennégyezer személy szolgáltatott folyamatosan információkat Dragneának arról, hogy hányan mentek el szavazni, és hogy miképpen voksoltak.
Az ügyészség szerint Dragnea a párt kampányfőnökeként olyan számítógépes rendszert építtetett ki, amelynek segítségével törvénytelenül jutott a választók preferenciáit tükröző információkhoz. A Gândul.ro hírportál szerint a rendszer alapját tizennégyezer olyan személy képezte, aki folyamatosan, sms-ben értesítette a pártközpontot a szavazás állásáról.
A részvételi arányról tájékoztatták Dragneát – ez egyébként elvileg nem törvénytelen, az viszont igen, hogy a portál szerint mintegy háromezren arról is értesítették, hogy ki hogyan szavazott. A rendszer második lépcsőjét egy olyan felület képezte, amelyen a párt vezetői – többek között Marian Oprişan, Ecaterina Andronescu, Nicuşor Constantinescu, Relu Fenechiu és Robert Negoiţă – követni tudták a szavazás állását. A harmadik, legfelső szint Dragnea választási főhadiszállásán volt, és az egész rendszer működését felügyelte és irányította.
A politikus szerint azért vizsgálódnak ellene, „mert több ezer, sőt, több tízezer személlyel szövetkezett annak érdekében, hogy a népszavazáson meglegyen az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöb.”
Dragnea úgy véli, Traian Băsescu államfő bosszújáról van szó. Korábban azt mondta, törvényesen irányította a kampányt, és úgy vélte, azért idézték be, mert „sok millió polgártársával együtt ő is részt vett a szavazáson.” Victor Ponta miniszterelnök hétfőn politikai dossziénak nevezte az ügyet, amelyet „azon 7,4 millió polgár ellen indítottak, akik Băsescu leváltására szavaztak.” Közölte: a PSD szolidaritást vállal Dragneával.
Niţu: nem politikai utasításra cselekedtem
Traian Băsescu államfő nyugodtan felrúghatja a Victor Ponta miniszterelnökkel kötött együttműködési megállapodást, mivel annak semmilyen jogi hatálya nincs – jelentette ki Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes vasárnap este. Mint arról beszámoltunk, Băsescu csütörtökön vetette föl, hogy a Dragnea ellen a tavalyi népszavazáson elkövetett csalások miatt indított eljárással foglalkozó DNA-ügyész, Lucian Papici menesztése miatt felrúgja a paktumot, mivel a kormány beavatkozott az igazságszolgáltatás működésébe. Tiberiu Niţu legfőbb ügyész egyébként hétfőn visszautasította az államfő csütörtöki vádjait, és kijelentette: Papici leváltásakor nem politikai utasításra cselekedett, hanem a törvényt tiszteletben tartva.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!