Közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt öt ágazati operatív program esetében von el forrásokat az Európai Bizottság Romániától – közölte kedden az Európai Ügyek Minisztériuma.
2012. szeptember 18., 19:102012. szeptember 18., 19:10
A szaktárca szerint az EB a 2007. január és 2011. október között elszámolt uniós támogatások megtérítését nem hagyta jóvá, ezért „kiigazításokra” lehet számítani az illető operatív programok költségvetésében. A közbeszerzési szabálytalanságok miatt az EB már júniusban befagyasztotta a szállítási, a régiófejlesztési, a gazdasági versenyképesség növelő, és a környezetvédelmi operatív program finanszírozását: ezek esetében hamarosan tárgyalások kezdődnek a forráselvonás mértékéről. A humán erőforrás fejlesztését célzó programban a megítéltnél 25 százalékkal kevesebb pénz megtérítését helyezte kilátásba az EB. A szaktárca adatai szerint augusztus végéig Románia 1,861 milliárd eurót hívott le a hét ágazati operatív programon keresztül a 2007-2014-es költségvetésben számára elkülönített 19 milliárd eurós uniós támogatásból, ami 9,69 százalékos lehívási arányt jelent. Ilyen körülmények között Románia az EU nettó befizetőjének számít, hiszen évente 1,4 milliárd euró körüli összeggel, a GDP egy százalékával járul hozzá az unió költségvetéséhez.
Victor Ponta kormányfő kedden elismerte: José Manuel Barrosó, az Európai Bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Románia továbbra is rosszul áll az uniós források lehívása terén, sőt, a korábbi rendellenességek miatt az EB csökkenteni kényszerül több romániai operatív program költségvetését. A kormányfő ennek kapcsán bejelentette, azt tervezi, hogy a decemberi választások után alakítandó új kormányában létrehoz egy külön miniszteri posztot az európai pénzforrások menedzsmentjére. Tervei szerint az új tisztségviselő hatáskörébe utalják majd valamennyi operatív program irányítását, amelyekre jelenleg minden tárcánál létezik egy-egy külön főosztály.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!