
Nemzetközi modell szerint vizsgáznak május 6–29. között a 2., a 4., illetve a 6. osztályos diákok, az újítást ettől a tanévtől vezette be az oktatási minisztérium.
2014. április 23., 20:052014. április 23., 20:05
Érdekesség ugyanakkor, hogy a szintfelmérőn elért osztályzatot nem vezetik be a naplóba, ugyanakkor mindazok a tanulók, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni a megmérettetésen, a második vizsgaidőszakban kell majd bizonyítaniuk tudásukat.
Nemcsak az általános iskolásoknak kell intenzívebben tanulniuk az elkövetkező időszakban, a nemzetközi versenyeken vagy olimpiákon részt vevő maturandusok számára május 17–30. között szervezik meg az érettségit.
A nyolcadikosok szintfelmérőjét eközben június 23–25. között tartják, az érettségire pedig június 10. és július 7. között kerül majd sor. A gimnáziumi végzősök számára az idei tanév május 30-án ér véget, a nyolcadikosoknak pedig június 13-án szólal meg utoljára az általános iskola csengője. A többi évfolyam diákjainak június 21-én kezdődik el a csaknem három hónapos nyári vakáció, a 2014–2015-ös tanév pedig szeptember 15-én rajtol majd el.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!