Az egyik legfontosabb változás az lesz, hogy egy beteget csak 30 percre látogathat meg hozzátartozója
Fotó: Barabás Ákos
Rövidesen minden kórházban új szabályozást vezetnek majd be a beteglátogatásra vonatkozóan. Az egészségügyi minisztérium által kidolgozott új törvény szigorításokat és lazításokat egyaránt tartalmaz, igaz, előbbiből van több az új rendeletben.
2022. december 20., 12:552022. december 20., 12:55
2022. december 20., 14:102022. december 20., 14:10
Megjelent a Hivatalos Közlönyben az az új egészségügyi minisztériumi rendelet, amely módosítja a kórházban fekvő betegek látogatására vonatkozó eddigi szabályozást. Az új törvénynek a Hivatalos Közlönyben való leközlésétől számított 30 napon belül minden kórházban ki kell dolgozzák azt az eljárást, amely alapján a páciensek hozzátartozóit kérésre tájékoztatják a betegfelvételt követő két órán belül arról, hogy hozzátartozójukat melyik osztályon, részlegen helyezték el, a kórterem számáról, a kezelőorvos nevéről, továbbá közlik a telefonszámot, amelyen tájékoztatást kérhetnek a beteg egészségi állapotáról.
Az új szabályozás által hozott legfontosabb változás az, hogy 30 percre korlátozza a látogatás időtartamát a kórtermekben. Az intenzív terápiás részlegeken legfeljebb 10 percig tarthat a látogatás az új előírás értelmében. A hozzátartozók telefonon is kaphatnak majd információt a beteg egészségi állapotáról, de csak egy egyedi kód alapján, amelyet a beteg beutalásakor kapnak meg a hozzátartozók.
Ha az adott kórházi részleg, illetve kórterem adottságai lehetővé teszik, a kezelőorvos beleegyezésével a beteg mellett mindig jelen lehet egy hozzátartozó – amennyiben ez nem megoldható, akkor a kórterem közelében lévő váróhelyiségben. A 14 évesnél nem idősebb bennfekvő gyerek mellett is állandóan jelen lehet egy hozzátartozó, továbbá a 14-18 éves gyerekek esetében is lehetséges ez, az osztályvezető orvos vagy a részlegvezető beleegyezésével. Az intenzív terápiás részlegek kivételt képeznek az említett szabály alól, ott a helyi adottságoktól függően, a részleg látogatására vonatkozó szabályok betartásával, továbbá a részleg vezetőjének a jóváhagyásával, a 20-07 óra közti időszakra engedélyezhető a hozzátartozó állandó jelenléte.
Hamarosan a kis kórtermekben egyszerre csak egy látogató lehet jelen
Lazítást jelent az új törvényben az, hogy a kórtermek esetében hét közben naponta 4 órás látogatási időt kell biztosítsanak a kórházak 10 és 20 óra között, hétvégén pedig 6 órásra nő a látogatási program – a kórházak vezetősége döntheti el, hogy a 9 és 20 óra közti időszak melyik részére iktatja ezt be.
Az intenzív terápiás részlegeken naponta legalább két, minimum egyórás látogatási időt kell biztosítsanak a kórházak 10 és 20 óra között. A legfeljebb 4 ágyas intenzív terápiás kórtermekben egyszerre csak egy látogató lehet jelen, 10 percél nem tovább, és egy beteget csak egy hozzátartozó látogathat meg egy nap. A 4 ágyasnál nagyobb kórtermekben egyidejűleg két beteg látogatója lehet jelen. A 10 perces látogatási idő az intenzív terápiás orvos beleegyezésével meghosszabbítható, ám meg is szakítható, ha a betegnek ellátásra van szüksége.
A kórházakban jelenleg nem egységesek a látogatási programok, továbbá számos egészségügyi intézményben a látogatási időt sem korlátozzák a látogatási program alatt. A székelyudvarhelyi kórházban például – amint azt Zörgő Noémitől, az intézmény szóvivőjétől megtudtuk – a korlátozások – a jelenlegi törvény értelmében – inkább csak javaslat formájában léteznek, azaz kérik, hogy lehetőség szerint egyszerre ne legyen sok látogató a kórteremben, illetve egy betegnél egyszerre csak egy látogató legyen, ha ez megoldható. Javasolt az is, hogy a látogatás ne haladja meg a 15 percet, de ez sem kötelező érvényű, a hozzátartozó akár hosszabb ideig is ott maradhat. Noha az új törvényhez képest viszonylag lazák a jelenlegi szabályozások, még így is gyakran jelent gondot a betartatásuk – tudtuk meg a kórház szóvivőjétől.
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban, melyet az MTI szemlézett.
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában.
Visszatért a kánikula július végére, idén pedig még az is lehet, hogy nem is volt ennél melegebb nap, mint a szombati. Magyarországon a napi és a szezonális melegrekord is megdőlt.
76 évesen elhunyt Ozzy Osbourne rocklegenda, a Black Sabbath frontembere, aki később szólókarrierjével is világhírnevet szerzett magának.
A román és a holland hatóságok emberkereskedelem és pénzmosás gyanújával előállítottak tizenhárom embert, akik romániai nőket kényszerítettek prostitúcióra Hollandiában.
A román hadsereg légtérfigyelő rendszere hétfő hajnali 3 óra körül több kisebb légi célpontot jelzett az ukrán légtérben, a román határtól északra, Máramaros és Suceava megye közelében – adta hírül hétfőn a védelmi minisztérium.
Donald Trump amerikai elnök a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva kijelentette, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről.
Az Axiom–4-küldetés négyfős legénysége hétfőn befejezte küldetését a Nemzetközi Űrállomáson, délután elhagyja annak fedélzetét.
szóljon hozzá!