
György Attilát, a pénzügyminisztérium RMDSZ-es államtitkárát jelölte ki a PHARE és a SAPARD európai uniós finanszírozások felelősévé Victor Ponta kormányfő, a döntésről szóló rendelet kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
2014. április 16., 20:082014. április 16., 20:08
2014. április 16., 20:082014. április 16., 20:08
György Attila (képünkön) a Krónikának elmondta: a kinevezés automatikusan történt, hiszen az említett uniós projektek irányításával eddig is a pénzügyi tárca államtitkárát bízta meg a miniszterelnök. Mint rámutatott: egyelőre nem közölték vele, hogy pontosan milyen feladatkörrel jár a kinevezés.
Meglátása szerint ugyanakkor a PHARE- és SAPARD-támogatásokkal kapcsolatban már nincs sok tennivaló, ugyanis – előcsatlakozási támogatásokról lévén szó – a megpályázott és elnyert finanszírozásokat már 2007-ig kifizette az EU. Az államtitkár elmondása szerint így már csak az uniós projektek hivatalos lezárása van hátra.
György Attilát egyébként április elején nevezték ki a pénzügyminisztérium államtitkárának, ezzel párhuzamosan pedig továbbra is a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem dékán-helyetteseként, illetve oktatójaként tevékenykedik. A szakembert a Romániai Magyar Közgazdásztársaság (RMKT) javasolta az államtitkári tisztségbe.
Az RMDSZ-es politikus egyébként csíkszeredai születésű, az Octavian Goga Gimnáziumban szerzett érettségi oklevelet, felsőfokú tanulmányait pedig szintén a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!