
Nagyszabású ügyészségi vizsgálat zajlik Romániában korrupció miatt egy bukaresti magánegyetem oktatói és alkalmazottai ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamisított diplomákat bocsátottak ki.
2012. szeptember 27., 17:232012. szeptember 27., 17:23
A legfőbb ügyészség csütörtöki közleménye szerint mintegy 40 személyt hallgatott ki a vádhatóság, amely két oktatót, valamint az egyetem hét alkalmazottját gyanúsítja, és náluk házkutatást is tartott. Összesen huszonkét házkutatást jelentettek be, amelyek zömét a bukaresti oktatási intézmény székhelyén tartották.
A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a bukaresti Bioterra nevet viselő magánegyetemről van szó. Az oktatók állítólag illetéktelen haszonért cserében azt ígérték a diákoknak, hogy az alapképzés után járó diplomavizsgán a diákok valós tudását érdemtelenül meghaladó jeggyel osztályozzák. Az ügyészség későbbi időpontra ígért részletesebb információkat.
A hazai felsőoktatásban nem új keletűek a hasonló botrányok: 2009-ben például kiderült, hogy Románia legnagyobb magánegyeteme, a Spiru Haret engedély nélkül működött évekig, így körülbelül százezer diplomát bocsátott ki törvénytelenül. A mostani botrány által érintett Bioterra egyetem pedig 2000-ben úgy adott ki diplomákat, hogy nem rendelkezett engedéllyel az oktatási minisztérium részéről.
Romániában a magánegyetemek zömét diplomagyáraknak tartják, amelyek meglehetősen jövedelmezők a diákok által fizetett tandíjak miatt. A munkaerőpiacon csekély az elismertsége ezeknek a diplomáknak, a fiatalok számára azonban így is erős csábítást jelent, hogy komoly erőfeszítés nélkül szerezhetnek egyetemi oklevelet.
A tavaly és az idén megcsappant az egyetemi képzésre jogosult fiatalok száma amiatt, hogy katasztrofális eredmények születtek az érettségin. A nyári érettségin a vizsgán megjelent diákoknak csak a 44 százaléka szerepelt sikeresen, az őszi pótérettségin pedig 24 százalékuk vizsgázott sikeresen. Emiatt csökkent a magánegyetemekre jelentkező diákok száma.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!