Üdvözlik a decentralizációt az elöljárók

Az RMDSZ és a székelyföldi elöljárók egyaránt üdvözlik azt a decentralizációs tervezetet, miszerint a kormány számos hatáskört engedne át a helyhatóságoknak. Úgy vélik, ha ez megvalósul, az önkormányzatok megerősítése mellett az autonómiát is elősegíti.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2013. október 01., 19:142013. október 01., 19:14

Sürgősségi kormányrendelettel hajtaná végre a Ponta-kabinet a rég beígért közigazgatási átszervezést, a Gândul hírportál birtokába jutott jogszabálytervezet szerint januártól a kormány számos hatáskört engedne át a helyi és megyei önkormányzatoknak. A „nagy decentralizációt” előkészítő dokumentumot Liviu Dragnea fejlesztési miniszter körlevélben bocsátotta a helyi és megyei elöljárók rendelkezésére, akik kedd délig fogalmazhatták meg az erre vonatkozó javaslataikat. A hírportál szerint a kormány számos, jelenleg a különböző minisztériumok és országos hatóságok, ügynökségek hatáskörébe tartozó feladatról mondana le a helyi és megyei önkormányzatok javára, és az ehhez szükséges pénzügyi keretet is biztosítaná. A közigazgatási decentralizáció megvalósítása a hírportál szerint 21 jogszabály módosítását feltételezi.

A közigazgatási átszervezésre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet – amint az előszóból kiderül – 2014. január elsejétől lépne érvénybe. A dokumentum szerint ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, már a jövő évi állami költségvetést, és ennek alárendelve a megyei és helyi büdzséket is ennek megfelelően dolgoznák ki, ami más jogszabályok mellett az adótörvénykönyv módosítását is feltételezi. A tervezet többek között a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalná a közlekedésrendészetet, a megyei önkormányzatot tenné felelőssé a jelenleg különböző minisztériumoknak alárendelt intézmények működéséért, de olyan jelentős szolgáltatásokról is lemondana a kormány, mint a bukaresti metró, a dunai kikötők vagy az üdülőhelyek felügyelete.

A rendőrséget is átszerveznék

A decentralizáció megvalósulásával a helyi önkormányzatok hatásköre jelentősen bővülne, ide tartozna például a közlekedésrendészet, amely a helyi rendőrség és a megyei rendőr-főkapitányságok átszervezésével alakulna meg. Ennek fenntartását a helyi költségvetésből finanszíroznák, működése pedig a megyei rendőr-főkapitányságok engedélyével történne. A decentralizáció révén a közlekedésrendészet által használt, jelenleg állami tulajdonú ingatlanok is a helyi önkormányzatokhoz kerülnének, azzal a feltétellel, hogy megtartják rendeltetésüket. A közlekedésrendészet ügyvezető igazgatóját a polgármester nevezné ki a megyei főkapitányság jóváhagyásával. Az átszervezés a helyi rendőrség, a román rendőrség és a közúti rendőrég működését szabályozó törvények módosítását feltétezi. A személyzetet a belügyminisztérium és rendőrképzők kötelékéből áthelyezéssel biztosítanák. 

A jogszabálytervezet az egészségügyi decentralizáció folytatását is előírja, ennek értelmében a kórházak után a megyei közegészségügyi igazgatóságok hatáskörébe tartozó valamennyi intézmény, például a mentőszolgálatok, vérközpontok, kezelőközpontok is megyei hatáskörbe kerülnének, az igazgatókat és helyetteseiket a megyei önkormányzatok neveznék ki, melyek tagokat delegálnának az országos és a megyei egészségbiztosítási pénztárak vezetőtanácsába is. Az intézmények finanszírozását illetően a tervezet kimondja: az egészségügyi tárca saját bevételeinek 70 százalékát a megyei önkormányzatoknak utalja át.

Helyi kézben a metró, a kikötők és az üdülőközpontok

A közlekedési minisztériumnak a bukaresti metróvállalatról és a dunai kikötőkről kell lemondania a dokumentum értelmében, amely arról is rendelkezik, hogy a különböző kikötők mely megyei tanács tulajdonába kerülnek. A környezetvédelmi tárca a turisztikai strandokat engedi át a helyi önkormányzatnak, melyek az üzemeltetőkkel közösen fedeznék a működési költségeket, a bevétel 80 százaléka helyben maradna, 20 százalék pedig az állami költségvetést gazdagítaná. A művelődési tárca által felügyelt megyei kulturális és örökségvédelmi igazgatóságok megyei fennhatóság alá kerülnének, míg az állam vagy a RADEF tulajdonában lévő mozik és más ingatlanok – szám szerint 133 – a helyi önkormányzat vagyonát gyarapítanák. A megyei igazgatóságok döntenek majd az állami tulajdonban lévő közintézmények, műemlékek haszonbérbe adásáról is, az ebből szerzett összeg 70 százaléka helyben maradna. Szintén a megyei költségvetéseket gazdagítaná az Országos Művelődési Alapba, illetve Filmművészeti Alapba befolyó összegek 50–50 százaléka.

A gazdasági tárca az Országos Turisztikai Hatóság egyes feladatköreit engedné át a megyei önkormányzatoknak, ezek engedélyeznék a jövőben a gyógyfürdőhelyeket és más turisztikai tevékenységeket. A megyei önkormányzatokhoz kerülnének az ifjúsági és sporthatóság feladatai és ingatlanjai is, az egyetemi és ifjúsági házak, sporttelepek és -klubok, iskolai táborok, míg az oktatási tárca a tanítók házáról, gyerekpalotákról, -klubokról, iskolai sportklubokról mondana le a megyei önkormányzatok javára. Ezekhez tartóznának a decentralizáció révén a munkaügyi tárca által átengedett munkaerő-elosztó és kifizetési ügynökségek is.

A Gândul által közzétett sürgősségi kormányrendelet-tervezet azt is kimondja, hogy a különböző állami intézmények decentralizációjához a kormány az anyagi fedezetet is biztosítja az adótörvénykönyv módosítása révén. A jogszabály érvénybelépését követő 15 napon belül a különböző minisztériumoknak tudatniuk kell a pénzügyi tárcával az egyes feladatok pénzügyi hátterét, hogy azt figyelembe vehessék a 2014-es költségvetés tervezésekor.

Dragnea szerint folyamatról van szó

Liviu Dragnea fejlesztési miniszter kedden cáfolta a Gândul értesülését, miszerint a tervezet egy egyszerű körlevélként jutott el a helyi és megyei elöljárókhoz. Mint mondta, egy többhónapos folyamatról van szó, ugyanis régóta egyeztet a helyi döntéshozókkal egy törvénycsomagról, melynek a decentralizációra vonatkozó jogszabály is része. Az elöljáróktól érkezett javaslatokat dolgozták össze egy dokumentumba, pontosított a tárcavezető, hozzátéve, hogy ezt küldte el újra megvitatásra, hogy aztán majd egy közös találkozón döntsenek a végleges formájáról. Mint mondta, csupán ezt követően bocsátaná politikai vitára a tervezetet a Szociálliberális Unión (USL) belül, és mutatná be a miniszterelnöknek. Hangsúlyozta, fenntartás nélkül támogatja a tervezetbe foglaltakat, mivel ez rendezné mindazokat a törvényi hiányosságokat, melyek megnehezítik a helyhatóságok működését.

Victor Ponta miniszterelnököt ellenben meglepte a decentralizációra vonatkozó tervezet, újságírói kérdésre válaszolva hétfőn kijelentette: a kormányhoz nem érkezett ilyen dokumentum. Hangsúlyozta, egy ilyen jogszabály kidolgozásának nagyon hosszú az útja, elsőként a helyi és megyei döntéshozókkal, illetve az USL-n belül kell egyeztetni, ezután kerülhet a kormány, majd a parlament elé a tervezet.

Az RMDSZ üdvözli a kezdeményezést

Az RMDSZ üdvözli a kormány decentralizációra vonatkozó törekvéseit, jelentette ki Cseke Attila képviselő, hangsúlyozva, hogy a szövetség már korábban kidolgozott egy erre vonatkozó tervet, és most a kabinet meghívására vár, hogy egyeztessenek a két dokumentumról. Rámutatott: az RMDSZ az egyetlen politikai alakulat, amely törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe arról, hogy különböző, jelenleg állami kézben lévő szolgáltatások a megyei önkormányzatokhoz kerüljenek. A tervezetet a képviselőház már jóváhagyta, tette hozzá Cseke Attila, aki egészségügyi miniszterként elsőként kezdeményezte a régóta hangoztatott decentralizációt, a helyi és megyei önkormányzatok hatáskörébe helyezve a kórházakat. A Bihar megyei honatya azonban hangsúlyozta: az RMDSZ nem támogatja, hogy a decentralizációról sürgősségi kormányrendelettel döntsenek, és – mint mondta –, ezt a szövetség képviselőivel való, három héttel ezelőtti megbeszélésen Victor Ponta miniszterelnök is kizártnak tartotta.

Antal: megerősödnének az önkormányzatok 

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester portálunknak megerősítette, hogy ő is megkapta a fejlesztési minisztérium körlevelét, és mint mondta, a több száz oldalas dokumentum első olvasatra sok elemet tartalmaz abból, amit az RMDSZ az ágazati decentralizáció területén elvár a kormánytól. A szövetség már évek óta szorgalmazza a decentralizációt, a Boc-kormány alatt sikerült elérni, hogy a helyi rendőrségeket felruházták közlekedési és közrendészeti hatáskörökkel, azonban ezzel párhuzamos struktúrák alakultak ki, emlékeztetett az elöljáró rámutatva: a Dragnea- féle tervezetben az szerepel, hogy az önkormányzatok a működéssel együtt a szabályozással, sőt ellenőrzéssel kapcsolatos hatásköröket is megkapják. „Éppen erről szól az autonómia, hogy a döntéshozás függőleges szintről vízszintes szintre kerül. Az anyag jó, látszik rajta, hogy minden minisztérium kidolgozta az ágazati decentralizációt, és ezek együtt kerültek a fejlesztési tárcához.  Ez a decentralizáció megerősítené a helyi és a megyei önkormányzatokat” – fogalmazott Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a tervezet tartalmazza mindazokat a javaslatokat, melyeket az RMDSZ már korábban az asztalra tett. „A kormány eddig a szekeret próbálta a lovak elé fogni, holott a decentralizációhoz nem kell sem alkotmánymódosítás, sem közigazgatási átszervezés. Ha a tervezet érvénybe lép, ha átszervezik a fejlesztési régiókat, új lendülettel kezdheti az ország az EU új költségvetési ciklusát. Növekszik a versenyképesség és a hatékonyság, így eredményesebb lesz az ország” – értékelte az elöljáró.

Antal Árpád úgy véli, ezzel a törvénycsomaggal és a fejlesztési régiók átszervezésével 70 százalékban megvalósulna Székelyföld autonómiája, hiszen ez épp a hatáskörökről szól. Azonban hozzátette, az viszont nem egyértelmű, hogy a hatáskörökkel együtt milyen mértékben kapják meg a finanszírozást is, az új feladatok mekkora terhet rónak az önkormányzatokra. „Elvárnánk, hogy ebben a kérdésben a kormány egyeztessen az RMDSZ-szel, hiszen a szövetség az egyetlen, amely decentralizációs törvénytervezetet nyújtott be” – hangsúlyozta Antal Árpád is, aki kedden a szövetségen belül folyamatosan egyeztetett arról, hogy milyen észrevételeket fogalmaznak meg a tervezettel kapcsolatban.

Borboly: pénz nélkül is vállalnánk

„A Székelyföld és a Partium számára is előnyt jelent, ha lebontják a kormányzati hatásköröket, és ezeket a helyben választott helyi és megyei tanácsok, polgármesteri hivatalok látják el” – jelentette ki Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint nem mindegy, hogy egy intézményigazgató olyan bukaresti miniszternek tartozik elszámolással, aki soha életében nem járt abban a megyében, akinek nem fájnak a helyi gondok, vagy egy négyévente megválasztott helyi testület hatáskörébe tartozik. Átszervezéssel, a napi problémák megoldására összpontosítva ezeket az intézményeket még a hozzárendelt pénzforrások nélkül is hatékonyabban lehet működtetni, vélte a tanácselnök, rámutatva: vannak olyan igazgatóságok, melyeknek az alkalmazottai a nyolcórás munkaidejükből hat órát azzal töltenek, hogy statisztikákat gyártanak valamelyik bukaresti minisztérium egyik irodájának. „Akár pénz nélkül is szívesen átvennénk azokat az intézményeket, melyek a napi ügyek megoldásával foglalkoznak, hisz vannak elképzeléseink, van jövőképünk” – hangsúlyozta Borboly, példaként említve, hogy múlt héten fogadták el a megye kulturális stratégiáját. Egy hivatalra nem azért van szükség, hogy növelje a bürokráciát, hanem hogy valós szolgáltatásokat nyújtson, nyomatékosított. A hargitai közgyűlés elnöke ugyanakkor attól tart, a decentralizációs tervezetet elbuktathatja, hogy újabb konfliktust szülhet a kormánypártok között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés