
Fotó: Pinti Attila
A nulladik nap komótosságával, de folyamatosan érkező résztvevőkkel hangolódik Tusnádfürdő a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra. A szervezők újításait üdvözlik a táborlakók.
2015. július 21., 18:512015. július 21., 18:51
2015. július 22., 15:182015. július 22., 15:18
A kedd délutáni órákban még tumultus nélkül, kisebb sorban várták a regisztrációs pont előtt a szálláshellyel rendelkezők és autóbehajtási engedélyt kérvényezők, hogy megkapják a szükséges papírokat.
A táborba vezető fő útvonal elején a hatóság vigyázza a rendet. Útbaigazítják a távolról érkezőket, készséggel válaszolnak a kérdésekre.
Behajtás csak engedéllyel. A főszínpad előtt délután egyelőre több volt az autó, mint résztvevő – az arány folyamatosan változik, kisebb-nagyobb csoportokban már szivárognak a hivatalosan szerdán délelőtt kezdődő, szombaton záruló Tusványosra a fiatalok.
Beléptetőrendszer. Hat helyen ellenőriznek, így nem lehet „belógni”. Az idei Tusványos egyik legnagyobb újdonsága, hogy valamennyi belépő karszalagot kap. Belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát, ki amivel tudja: személyazonosságival, útlevéllel, gépjárművezetői engedéllyel, útlevéllel. Kiszűrik a kiskorúakat is, akiknek a szabadegyetem területén nem jár alkoholos ital.
Minden nap más. Az érkezők kedden világoszöld, szerdán lila, csütörtökön aranysárga, pénteken ezüstszürke, szombaton pedig világoskék szalagot kapnak. A 16 óra előtt érkezőknek ingyen feldobják a csuklójára a beugrót, a később bekapcsolódók 10 lejes áron válthatnak „napijegyet”. A hetijegy negyven lejbe kerül. Aki spórolna, annak érdemes minden nap 16 óra előtt felkeresnie egy beléptetőpontot, ahol az aznapi karszalagot megkaphatja.
Aszfaltúton, pormentesen. A sátraikat, csomagjaikat cipelők elégedetten summázzák, hogy a vasúti átkelőtől egészen a nagyszínpad melletti részig frissen terített aszfaltréteg várja őket. Állítólag még tegnap is dolgoztak az útfelületen. A szervezők köszönik Albert Tibornak, Tusnádfürdő polgármesternek a „meglepetést”.
Figyelmeztetés. Előző években gyakran lehetett pancsoló fiatalokat látni az Oltban. Idén már a nulladik napon „komolyabbnak”, „erélyesebbnek” tűnik a biztonsági szolgálat, mint előző években, így valószínűleg hamar nyakon csípik azt, aki a folyóba készül egy hűsölésre. Apropó: úgy tudjuk, a hódok vették birtokba a vizet.
A vöröskereszt önkéntesei is figyelemmel követik az eseményeket. Sátruk állandó jelleggel működik, ha baj van, hozzájuk kell rohanni.
Naprakész infók – androidosoknak. A Tusvapp ingyen letölthető a Google Áruházból, helyettesítve a programfüzetet. Megtalálható rajta minden programpont, lehet előadósátrakra és felszólalókra szűrve keresni. Már csak azért is érdemes letölteni, mert a szerdától elérhető nyomtatott programfüzetért fizetni kell.
Kedden délután még foghíjas sátortáborba húzhatták fel ideiglenes otthonaikat a fiatalok. Az elkülönített terület folyamatosan telik meg, szerdára várhatóan már „telt ház” lesz.
Hangol a Magashegyi Underground. Fél hatkor a viszonylagos némaságot megtörték a bandák hangszerei. Innen már csak rövid szünetekkel lesz csend – egészen vasárnap hajnalig.
Az időjárás-előrejelzések szerint tikkasztó hőség, igazi rövidnadrágos politizálásra alkalmas napok várnak Tusnádfürdőre. A tavalyi sártenger után azért érdemes bepakolni a gumicsizmát. Ha nincs ahová pakolni, használható az értékmegőrző – 54 rekesz áll az igénylők rendelkezésére. Befér pénztárca, laptop, fényképezőgép – a már említett gumicsizma mellett.
Szerdán délelőtt tíz órától a Lőrincz Csaba-sátorban hivatalosan is elrajtol Tusványos. Előtte kedd este még Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam, illetve a Magashegyi Underground segít „berodálódni”.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!