
Fotó: Biró István
Közjogilag megtörtént a Kárpát-medencei magyarság nemzeti integrációja, azonban az intézmények szintjein több területen még akadályok vannak, elsősorban a támogatáspolitika és az oktatás kérdését kellene megoldani – hangzott el többek között csütörtökön a Bálványosi folyamat és nemzeti integráció című kolozsvári vitafórumon.
2014. február 06., 20:042014. február 06., 20:04
2014. február 06., 20:052014. február 06., 20:05
Magyarország kolozsvári főkonzulátusa és a Bálványosi Intézet közös rendezvényére az Agapé étterem konferenciatermében került sor, ahol Németh Zsolt, Magyarország Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke vették számba a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban megszületett nemzetpolitikai elképzeléseket. A beszélgetést Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke moderálta.
Az alapítók először felelevenítették a szabadegyetem megszületésének körülményeit. Németh Zsolt kifejtette, az első találkozó időpontjában a résztvevők már túl voltak a kommunista rendszer bukását követő első illúzióvesztésen, választóvonalnak a politikai visszarendeződéssel, a posztkommunizmussal szembeni viszony bizonyult.
Toró T. Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bálványosi folyamat párbeszédet jelentett magyar–magyar és magyar–román viszonylatban egyaránt. Smaranda Enache és az általa vezetett Pro Europa Liga képviselőin túl számos román közéleti személyiség megfordult Tusványoson. Hozzáfűzte, a tusnádfürdői tábor három átalakuláson van túl: előbb tömegrendezvénnyé vált, majd diáktáborrá, végül fesztivállá nőtte ki magát.
Németh Zsolt emlékeztetett, hogy a szabadegyetemet a felvidéki művelődési táborok mintájára szervezték meg, hiszen a rendszerválás kihívása a szétfejlődött Kárpát-medencei magyar társadalmak integrálása volt. A nemzeti integráció szociális, civil dimenziója volt Tusványos, magyarázta.
„Nincs politikai integrálódás társadalmi, civil integráció nélkül” – hangsúlyozta Németh Zsolt. Úgy vélte, rendkívül fontos, hogy a magyarországiak és az erdélyiek személyesen tudnak találkozni, ezért jó, hogy százával, ezrével jönnek bulizni Tusványosra a magyarországi diákok.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!