Jöhet a tél, a hatóságok fel vannak készülve – jelentette ki a miniszterelnök. Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A hatóságok felkészültek a tél kihívásaira – jelentette ki Mihai Tudose miniszterelnök a belügyminisztérium illetékeseivel folytatott szombati egyeztetést követően.
2017. december 09., 19:422017. december 09., 19:42
„Romlik el az idő, és lévén, hogy decembert írunk, természetes, hogy ezután ilyen időjárási jelenségekre számíthatunk. Értesítettek, hogy egyeztetés zajlik a témában a belügyminisztériumnál, ezért eljöttem megnézni, miről van szó és mennyire felkészültek.
– mondta a kormányfő az újságíróknak a szaktárca épületéből való távozásakor az Agerpres tudósítása szerint.
A miniszterelnök ugyanakkor
„Kértem a rendőrséget, hogy vegye komolyan a feladatát – ha eddig nem tette –, főleg ami a közúti közlekedést illeti,
– fogalmazott Tudose.
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.
Felszállt a fehér füst néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
Ismét fekete füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön nem sokkal 12 óra előtt, vagyis második körben sem sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A pápaválasztó bíborosok szerda délután fél hatkor vonulnak be a Sixtus-kápolnába, ezért az első füst este nyolc óra előtt nem száll fel – írja az MTI Matteo Bruni szentszéki szóvivő közlésére hivatkozva.
Az indiai kormány nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon tájékoztatta az amerikai külügyminisztert a pakisztáni területen és Kasmír Pakisztánhoz tartozó területén végrehajtott katonai akcióról.
Mielőbbi tartós tűzszünetet, valamint előfeltételek és további késedelem nélküli békét sürgettek a konklávéra készülő bíborosok, akik a pápaválasztás előtti utolsó ülésüket ezzel a felhívással zárták kedden.
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie – közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.
Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
szóljon hozzá!