Tucatnyi sérült a vonatbalesetben

Két súlyos vonatbaleset történt tegnap Beszterce-Naszód megyében.

Kőrössy Andrea

2013. október 16., 18:572013. október 16., 18:57

2013. október 17., 10:262013. október 17., 10:26

Reggel egy hajtány ütközött egy tehervonattal a Gledény település melletti alagút bejáratánál, a szerencsétlenségben tizenhat személy megsérült. A hatóságok beszámolója szerint a két szerelvény ugyanazon a vágányon, egyforma irányba közlekedett, a hajtány azonban gyorsabban haladt, a vezető ugyanis azt hitte, hogy a szerelvény már előbb jár, így a jármű hátulról beleszaladt a tehervonatba. A sérültek a hajtányon utaztak, egyikük állapota rendkívül súlyos, ezért az orvosok altatásban tartják az intenzív osztályon. Őt és további hat, súlyosan sérült személyt a marosvásárhelyi kórházba szállítottak, a többieket Besztercén látták el. Több sérültet a rohammentő szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak el, az alagút környéke ugyanis nehezen megközelíthető, ezért a mentősöknek és tűzoltóknak is gyalog kellett a baleset helyszínére menniük. Szeretfalván egy személyvonat gázolt el egy teherautót kedd éjszaka, a szerelvény több tíz méteren tolta maga előtt a járművet. A Törökországból érkező teherautó sofőrje súlyosan megsérült.

A Beszterce-Naszód megyei rendőrkapitányság ugyanakkor szerdán büntetőjogi eljárást indított abban az ügyben, amelyben két személyt egy teherautóból lezuhanó farönkök zúztak halálra. Az eset kedden történt Turjágó településen, a két áldozat – egy 24 és egy 67 éves férfi – pedig egy buszmegállóban várakoztak, amikor az éles kanyarból érkező teherautó kibillent egyensúlyából, és a farönkök lezuhantak. A teherautót egy 20 éves helybéli vezette, a rendőrség azonban kiderítette, hogy a volán mögött egy 43 éves férfinak kellett volna ülnie, aki viszont átadta helyét társának. A 20 éves fiatal a megengedettnél jóval gyorsabban közlekedett, ráadásul teherautó vezetésére alkalmas jogosítvánnyal sem rendelkezik. A hatóságok mindkettőjük ellen eljárást indítottak, a sofőrt pedig őrizetbe vették. Az ügyészség előzetes letartóztatását kérte, a bíróság azonban úgy döntött, hogy a fiatal szabadlábon védekezhet, viszont nem hagyhatja el az országot. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés