
A „terrorellenes” ukrán kormányerők minden tagját kivonták a kelet-ukrajnai szeparatisták az – Kijev szerint – orosz katonák által bekerített Donyeck melletti Ilovajszk városából – közölte hétfőn Valerij Heletej védelmi miniszter.
2014. szeptember 15., 19:522014. szeptember 15., 19:52
Eközben kiderült: Donyeckben a harcok nyomán hat civil vesztette életét. A tárcavezető adatai szerint Ilovajszknál legalább 107 ukrán katona és több mint 300 orosz fegyveres vesztette életét. A Kreml továbbra is tagadja, hogy az orosz fegyveres erők állományban lévő tagjai részt vennének a kelet-ukrajnai harcokban. Múlt szerdán Vitalij Jarema főügyész azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el az ilovajszki „katlanban”.
Közben Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő katonai szakértő hétfőn azt írta a Facebook-oldalán, hogy időnként egymást lövik a szakadárok és az orosz katonák, ami hadműveleteik rossz összehangoltságának tudható be. A „baráti tűzre” példaként hozta fel, hogy a Donyeck megyei Debalceve településnél a szeparatisták tüzérsége lőtte az egyik orosz felderítő-diverziós egységet.
Tarolt a kormánypárt Krímben
A Krímben tartott választások az orosz hatalom törvényességét bizonyították – értékelte a félsziget parlamentjének és a szevasztopoli városi közgyűlés képviselőinek megválasztását Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő egy hétfői tanácskozáson. A politikus az Orosz régiók című moszkvai médiafórumon azt mondta: „Nem fontos, ki ért el jobb eredményt, a választási kampány minden résztvevője megmutatta nekünk és szomszédjainknak, hogy az orosz hatalom törvényes eljárásokon nyugszik.” Oroszországban – így a Krímben is – egyébként mindenütt a kormányzó az Egységes Oroszország (JeR) párt képviselői szerezték meg a szavazatok döntő többségét. Az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet és az ott található Szevasztopolt a március 16-én tartott népszavazást követően csatolták Oroszországhoz.
A szakértő értesülései alapján hétvégén a tűzszünet ellenére a szeparatisták és az orosz fegyveresek legalább negyvenszer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira, illetve civil célpontokra, lakóházakra. Különösen feszült a helyzet a megyeközpontokban, Donyeck és Luhanszk városokban, valamint Debalceve településen, amely nemrég még az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt állt.
Kosztyantin Szavinov donyecki alpolgármester hétfőn közölte, a szeparatisták tüzérségi támadásai következtében hat civil lakos vesztette életét egy nap alatt a városban. Az orosz és az ukrán média arról adott hírt, hogy egy EBESZ-megfigyelőket szállító gépkocsi aknatűz alá került Donyeck mellett. Ezt a szervezet egyik képviselője közölte hétfőn. Elmondta, hogy az autó öt utasa közül senkinek sem esett baja. Az EBESZ-megfigyelők folytatják munkájukat Donyeckben – tette hozzá.
Eközben szintén hétfőn nemzetközi hadgyakorlat kezdődött a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) mellett tizenöt ország, köztük az Egyesült Államok részvételével – közölte az ukrán hadsereg. A Rapid Trident-2014 fedőnevű hadgyakorlat egy Lemberg melletti gyakorlótéren zajlik, és szeptember 26-ig tart. Tizenöt ország mintegy 1300 katonája vesz részt rajta.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!