
Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
A román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el, és az ország kiberbiztonságát szolgáló intézkedéseket hagyott jóvá szerdai ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).
2024. február 21., 19:402024. február 21., 19:40
Az elnöki hivatal beszámolója szerint a Klaus Iohannis államfő által vezetett ülés fő témája a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetének romlása és ennek Romániára gyakorolt hatása volt – ismerteti az Agerpres.
Az ülésen elhangzott, hogy Románia keleti szomszédságában
A CSAT tagjai megállapították, hogy az ukrajnai háború miatt továbbra is nagy a kockázata a Románia területét és állampolgárait érintő incidenseknek, a Fekete-tengeren sodródó aknák és az ellenséges orosz akciók pedig veszélyeztetik a hajózás biztonságát.
A testület ezért úgy határozott, hogy a NATO támogatása mellett
Ennek fényében a CSAT tagjai intézkedéseket rendeltek el a román fegyveres erők megerősítésére. Ezek között szerepel a Románia jelenlegi védelmi igényeihez igazított jogi keret kidolgozása.
Az elnöki hivatal beszámolója szerint a CSAT Ukrajna támogatásának fenntartásáról is döntött.
A CSAT ugyanakkor elemezte az Operatív Kiberbiztonsági Tanácshoz tartozó intézmények 2023-as tevékenységét és a 2024-re szóló fő célkitűzéseket. Egyben jóváhagyta azokat az ország kiberbiztonsági rendszerének fejlesztését szolgáló intézkedéseket, amelyeket idén a testület szerint a kiberbiztonsági tanácsnak prioritásként kell kezelnie.
Az ülésen áttekintették a CSAT 2023-as tevékenységét is, és úgy döntöttek, hogy a tevékenységi jelentést jóváhagyásra továbbítják a parlamentnek.
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében.
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek – mondta homíliájában XIV. Leó pápa, aki szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
szóljon hozzá!