Tovább „szelídül” a KRESZ

A belügyminisztérium tovább enyhít a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) módosításának tervezetében előirányzott büntetéseken – jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

Gyergyai Csaba

2013. október 08., 19:452013. október 08., 19:45

 

Mint mondta, a legfrissebb módosítások szerint ezentúl nem számít kihágásnak, ha a véralkohol-koncentráció nem haladja meg a 0,2 ezreléket. Ez a miniszterelnök szerint azt jelenti, hogy a gépkocsivezető egy sör vagy egy pohár bor elfogyasztása után még beülhet a volán mögé. A 0,2 és 0,5 ezrelék közötti koncentrációért bírság jár, a 0,5 fölötti pedig bűncselekménynek számít majd.

Az új KRESZ szerint az a gépkocsivezető aki ittasan okoz halálos balesetet, végleg elveszíti a jogosítványát. „A legújabb módosításokkal az európai normákhoz próbálunk igazodni” – érvelt sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. „Lehetőséget kell teremteni azok számára, akik esküvőn vagy bármilyen ünnepi rendezvényen elfogyasztanak egy pohár bort vagy egy sört, hogy folytathassák az útjukat. A célunk inkább az, hogy határozottabban lépjünk fel a kormányhoz ülő nagyivókkal szemben” – fűzte hozzá. Ponta továbbá elmondta, újabb változás lesz, hogy súlyos baleset okozása esetén a bírósági eljárás ideje alatt az elkövető nem ülhet volán mögé.

A tervezet szerint kizárólag akkor lehet továbbra is vezetni az ítélet kimondásáig, ha a bíróság megállapítja, hogy nem jelent további veszélyt az utakon.

Amint arról beszámoltunk, a belügyi tárca a múlt héten bejelentette, enyhíti a büntetésekre vonatkozó passzust is. Eszerint a maximális bírság 120 büntetőpont, azaz 9600 lej lesz, és a gépkocsivezetői jogosítvány legfennebb két évre függeszthető fel. Az eredeti tervezet még 16 000 lejben állapította meg a maximális bírságot, a jogosítványt pedig akár öt évre is bevonhatták volna a hatóságok egy komolyabb kihágás esetén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés