Markó Béla egyik nemrégen megjelent nyilatkozatában „politikai ciánszennyezésnek” nevezte az EMNP bejegyzését, Toró Tibor, az új párt egyik vezetője szerint az RMDSZ volt elnöke csak a politikai párbeszéd kialakulását gátolja.
2011. szeptember 19., 18:362011. szeptember 19., 18:36
2011. december 20., 20:172011. december 20., 20:17
„Már megszoktuk, hogy az utóbbi időben akárhányszor alkalma van rá, Markó Béla volt RMDSZ-elnök leleplez egy újabb – többnyire Magyarország felől érkező – veszélyforrást, amely jövőnket fenyegeti. Hol a kedvezményes honosítás és a magyar állampolgárság iránti erdélyi tömegigény, hol a külhoni magyar állampolgároknak megadott szavazati jog váltja ki aggodalmát. Legutóbb az RMDSZ SZKT ülésén elhangzott beszédében az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzésében vélte felfedezni az újabb, ismételten az Orbán Viktor vezette kormány számlájára írt veszélyt. Bár mi a legnagyobb veszélyt az erdélyi magyarok jövőjére a megalkuvó, korrupcióra hajlamos és emiatt a zsarolásokkal szemben kiszolgáltatott politikai vezetőkben látjuk, akik azt hiszik, hogy két választás között bármit büntetlenül megtehetnek, úgy, hogy közben folyamatosan a magyar egységért aggódnak, Markó Bélának jogában áll költői képeivel ezen aggodalmának hangot adni” – véli Toró Tibor (fotó).
Az EMNP politikusa szerint túl cinikusnak tűnik ciánszennyezést kiáltani egy olyan személyiségnek, aki a kormányfőhelyettesként zöld utat szeretne adni a környezetromboló bányakitermelő technológiának. „Az azonban különösen cinikus és kétes ízlésre vall, ahogyan a Magyarországról érkező politikai ciánszennyezés metaforáját használja annak a kormánynak a miniszterelnök-helyetteseként, amely két RMDSZ-es miniszter, Kelemen Hunor és Borbély László aktív segédletével készül zöld utat adni a verespataki aranybánya-beruházásnak, annak ellenére, hogy két másik magyar képviselő, Áder János és Tőkés László javaslatára az Európai Parlament nemrég fogalmazott meg tiltást a ciántechnológián alapuló aranykitermelésnek.”
Toró szerint Markó semmiképp nem vonná vissza nyilatkozatát, pedig az „egységdemagógia” helyett egy, „a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet” kialakítása lenne időszerű.
„Ha lenne tétje, felszólítanánk, kérjen elnézést és vonja vissza. Mint ahogy a legutóbbi, a magyar-magyar párbeszéd és együttműködés haszontalanságára vonatkozó nyilatkozatát is. De nem látjuk értelmét. Így csak arra kérjük, hasonló megnyilvánulásaival ne nehezítse azok törekvéseit, akik nem a párbeszéd ellehetetlenítésén, hanem annak elősegítésén és egy új, a kirekesztő egységdemagógia helyett a sokszínűségen és az összefogáson alapuló erdélyi magyar politikai képviselet kialakításán dolgoznak” – összegzett az EMNP vezetője.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!