Ismét nem hozott döntést a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága, amelyet a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) kezdeményezésére hívtak össze: a párt holdudvarához tartozó tagokból álló testület pénteken egy héttel, október 18-ra elhalasztotta a döntést arról, hogy visszavonják-e a Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének az 1989-es temesvári forradalomban játszott szerepéért 2009-ben odaítélt kitüntetést.
2013. október 11., 17:532013. október 11., 17:53
2013. október 11., 21:082013. október 11., 21:08
Ionel Haiduc, a testület és az Akadémia elnöke elmondta: azért halasztották el a döntést egy héttel, hogy az ülésen a testület minden tagja jelen lehessen és kifejthesse a véleményét. Pénteken ugyanis a héttagú becsületbíróság három tagja – Mircea Geoană, Costin Georgescu és Şerban Brădişteanu – sem tudott részt venni az ülésen.
A becsületbíróság ülésén – akárcsak az első, szeptember 26-i alkalommal – Tőkés ezúttal sem vett részt, és most ügyvédje, Kincses Előd sem volt jelen, akit a szeptemberi ülésen amúgy sem engedtek be, mondván: mivel nem bíróságról van szó, az érintettnek személyesen kell jelen lennie, nem jogi képviselőjét kell maga helyett odaküldenie. Ezt a gyakorlatot – mint arról beszámoltunk – a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke, Gheorghe Florea példátlan esetnek nevezte, rámutatva: nem emlékszik olyan esetre, hogy Romániában valakinek megtiltották volna a védekezéshez való jogot. A testületnél Kincses a szeptemberi ülést követően tett panaszt, amelyet október 25-én vitatnak meg. A marosvásárhelyi jogász szerint ha a Szociáldemokrata Párt holdudvarából verbuválódott becsületbírósági tagok megfosztják Tőkés Lászlót állami kitüntetésétől, és az ügyvédi kamarák egyesülete neki ad igazat, a határozat a védelemhez való jog megsértése miatt semmissé nyilvánítható.
Tőkés László is hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, személy szerint Gheorghe Anghelescu kancellárhoz, amelyben ismételten kérte a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédje által. Tőkés már akkor közölte, az ülésen sem fog megjelenni, mivel „egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet”, és nem hajlandó jelenlétemmel asszisztálni egy „koncepciós perhez”.
A becsületbíróságot Victor Ponta miniszterelnök indítványára, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaink közreműködésével azért hozták létre, hogy eldöntse: visszavonják-e Tőkéstől az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott érdemrendet, amiért júliusban Tusnádfürdőn védhatalmi szerep vállalását kérte Magyarországtól az erdélyiek fölött. A Tőkés elleni hadjárat élharcosa Corina Creţu PSD-s európai parlamenti képviselő, aki az érdemrend birtokosaként indítványozta a becsületbíróság összehívását, arra hivatkozva, hogy Tőkés kijelentése és korábbi, autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát. Mint megírtuk, a héttagú testület tagjainak elsöprő többsége a Szociáldemokrata Párt politikusa, vagy a PSD kormányzása alatt kapta meg a kitüntetést.
Tabajdi kiáll Tőkés mellett
A Magyarország és Románia közötti alapszerződés gyakorlatilag védhatalmi státust ad Magyarországnak a Románia területén élő magyarság fölött – írta pénteki közleményében Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti (EP-) küldöttségének vezetője, aki szerint feszültséget okoz a román-magyar viszonyban a Tőkés László ellen indított eljárás. Tabajdi szerint a román és a magyar nép jószomszédi kapcsolata azt igényli, hogy a román szociáldemokrata kormány tanúsítson önmérsékletet, és zárja le a Tőkés László ellen folytatott méltatlan eljárást. A szocialista politikus szerint e nélkül is éppen elég nagy a feszültség a két ország között „a román és magyar szélsőséges-nacionalista erők tevékenysége miatt”. „A román nép nem feledheti Tőkés László elvitathatatlan történelmi érdemeit az 1989-es romániai forradalom kirobbantásában. Bár alapvetően más a felfogásom a kisebbségpolitikáról, nemzetpolitikáról, sok esetben nem értek egyet Tőkés László emberi hozzáállásával, méltánytalannak és megalapozatlannak tartom azonban az ellene folyó eljárást” – áll ki a parlamenti patkó másik oldalán ülő Tőkés védelmében Tabajdi. A néppárti politikus kijelentései ráadásul szerinte el sem érik azt a szintet, ami miatt meg kellene fosztani őt a Románia Csillaga lovagi fokozatától.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!