
A Román Posta több mint 150 alkalmazottja tüntetett szerdán Bukarestben az intézmény székhelye előtt, ezzel párhuzamosan pedig több erdélyi megyeszékhelyen a prefektúra épülete előtt tiltakoztak a szakszervezeti tagok.
A postai alkalmazottak mintegy egy órán át tüntettek, a megmozdulás konfliktusok nélkül zajlott le. Matei Brătianu országos szakszervezeti vezető elmondta: a beosztottak 20 százalékos béremelést, 1500 levélkézbesítői állás betöltését, valamint Ion Smeeianu, a Román Posta vezérigazgatójának és Rosita Alexe ügyvezető igazgatónak a lemondását követelik.
A dévai prefektúra épülete elé szerdán ötven Hunyad megyei postás vonult ki: a tiltakozók arról is beszámoltak, hogy a kézbesítő vállalat egyre több ügyfelet veszít, mert a személyzethiány miatt a hivatalok nem tudják hatékonyan ellátni a feladatokat, ezért a klienseknek sokszor órákig kell sorban állniuk.
„A túl kevés alkalmazott miatt a jelenlegi beosztottaknak rendszerint túlórázniuk kell, de a pluszmunkát nem fizeti ki a vállalat” – panaszolta Florin Cheţe szakszervezeti alelnök. A tiltakozók kifejtették, hogy főként a vidéken tevékenykedő postások dolgoznak hiányos munkakörülmények között: az egyik beosztott elmondása szerint kénytelen naponta több kilométert megtenni saját autójával két falu között, ezért pedig egyetlen lejt sem számolnak el neki pluszban, holott a havi fizetése alig 700 lej.
Hozzátette: az intézmény sokszor az egyenruhát sem biztosítja számukra, mindent a saját pénzükből kell beszerezniük. A megmozdulás után Sorin Vasilescu Hunyad megyei prefektus fogadta a tüntetők egy csoportját, akik átadták neki írásban megfogalmazott panaszaikat, a kormánymegbízott pedig ígéretet tett arra, hogy a dokumentumot eljuttatja az ügyben illetékes hivatalnak.
Temesváron öt alkalmazott vonult utcára: a megmozdulás résztvevői új elektronikus berendezéseket és a postahivataloknak otthont adó épületek korszerűsítését is követelték, ugyanis mint rámutattak, egyes ingatlanok olyan leromlott állapotban vannak, hogy akármelyik pillanatban összeomolhatnak.
Hargita megye több városában – Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen – is tiltakozásra készültek a postai alkalmazottak, a megmozdulás azonban előre nem látható okok miatt elmaradt: a nagyszebeni regionális érdekvédelmi szervezet vezetője elhunyt, a szakszervezeti tagok pedig a temetésen vettek részt – tájékoztatta portálunkat Szabó István, a Hargita megyei szakszervezet elnöke. Mint rámutatott: követeléseiket írásban juttatják el a megye prefektusához.
A szakszervezeti elnök szerint a térségben is egyre nehezebb a postai dolgozók helyzete, mivel az elmúlt időszakban többtucatnyi alkalmazottat bocsátott el, így a megmaradt beosztottakra rengeteg feladat hárul, olyan kézbesítő is van, akinek tíz falut kell ellátnia. Szabó elpanaszolta, hogy a postások bére átlagosan 1000–1200 lej, az országos menedzsment pedig nem új jövedelmi források biztosításán, szerződések megkötésén dolgozik, hanem csak a kiadásokat csökkenti.
Matei Brătianu országos szakszervezeti vezető nemrég arról is beszámolt, hogy miközben a postai alkalmazottak bére ebben az évben tíz százalékkal csökkent, míg a vezetőség juttatása átlagosan 18,5 százalékkal emelkedett, elmondása szerint például Ion Smeeianu vezérigazgató jelenleg havonta bruttó 48 ezer lejt keres. Hozzátette: 2012 óta ráadásul duplájára emelkedett a postánál a vezető beosztású hivatalnokok száma, amely már meghaladja a kétszázat, ezzel párhuzamosan pedig négyezer alkalmazottat bocsátottak el országszerte.
A szakszervezeti tagok éppen ezért folytatják tiltakozó akciójukat: vasárnap Bukarestben nagyszabású tüntetést szerveznek, amelyre több ezer alkalmazottat várnak, jövő kedden japán sztrájkot tartanak a postahivatalokban, két nappal később pedig ismét utcai megmozdulásokra kerül sor. „Ha az illetékesek nem teljesítik követeléseinket, akkor május 19-étől éhségsztrájkba lépünk” – hívta fel a figyelmet Brătianu.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!