
A rendezők várakozásainál többen, mintegy öt-hatszázan tiltakoztak a szlovák állampolgársági törvény általuk alkotmányellenesnek tartott rendelkezései ellen szombaton a kassai alkotmánybíróság épülete előtt zajló alkotmánymeneten.
2012. szeptember 02., 15:442012. szeptember 02., 15:44
Az egyebek mellett a kettős állampolgárság lehetővé tétele érdekében szervezett megmozdulás résztvevői a kassai Szent Erzsébet Dóm előtt gyűltek össze, ahol Kassai Gyula református lelkész – akit a magyar állampolgárság felvállalását követően megfosztottak szlovák állampolgárságától – megáldotta a menetet. A tiltakozók „Követeljük a jogsértés megszűntetését” feliratú transzparenst emeltek a magasba, ezután az alkotmánybíróság épülete elé vonultak. Itt elsőként Samu István, a kettős állampolgárság intézményét szorgalmazó munkacsoport elnöke ismertette szervezetének a szlovák állampolgársági törvény módosítását célzó elképzeléseit, majd több felvidéki magyar közéleti személyiség is beszédet mondott.
A szervezők felolvasták a Székelyföldért Társaság, valamint George Pataky, New York állam volt kormányzójának a kezdeményezést támogatásáról biztosító levelét is. George Pataky annak a véleményének adott hangot, hogy a szlovák államnak az állampolgársági törvényben megnyilvánuló intézkedései nem méltóak sem az európai szellemiséghez, sem a két ország közötti jó partneri viszonyhoz. A volt kormányzó úgy értékelte: a szlovákiai magyar közösség tagjai a magyar nemzethez tartoznak, viszont egyidejűleg a szlovák állam kötelékébe is, ezért teljesen természetesnek kell lennie, hogy megkülönböztetések nélkül szlovák állampolgárok maradhassanak.
„Az alkotmánymenet legfőbb üzenete az volt, hogy bármit is mondjon a szlovák hatalom, mi nem adjuk fel” – mondta Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Hozzátette: a magyar állampolgárságuk miatt meghurcolt felvidéki magyarok semmivel sem érdemelték ki a szlovák állam ilyen bánásmódját, hiszen csak alkotmányos jogaikkal szeretnének élni, amikor meg akarják tartani szlovák állampolgárságukat azután is, hogy felvették a magyar állampolgárságot, egy olyan ország állampolgárságát, amelyet Szlovákiához jószomszédi szerződés köt. „Ezekkel az emberekkel úgy bánnak, mint a bűnözőkkel” – mutatott rá az MKP politikusa.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a tiltakozás résztvevői előtt arról beszélt, hogy a szlovák állam által az állampolgársági törvény alapján megvalósított „hajsza” nem csak a magyar állampolgárságot felvett személyeket érinti, de minden felvidéki magyarnak azt üzeni, hogy a Magyarországgal fenntartott minden kapcsolat veszélyeket rejt magában.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!