Több mint hétezer szülő kapja meg a pénzt

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Most fizetik a támogatást a Szülőföldön magyarul program tavalyi kiírása részeként az új pályázóknak. Több mint hétezren vannak, akik tavaly első alkalommal igényelték a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást

R. Kiss Edit

2015. január 20., 20:092015. január 20., 20:09

2015. január 20., 20:092015. január 20., 20:09

Bár múlt év végén arra készültek az illetékesek, hogy még karácsonyig kiosztják a támogatást a Szülőföldön magyarul program tavalyi kiírása keretében az új pályázóknak is, az összegek kifizetése most van folyamatban. Demeter Attila, a támogatásokat banki átutalások révén folyósító OTP Bank Románia illetékese elmondta, egyrészt nem jelentkeztek a jogosultak a várt ütemben a nevükre kiállított bankkártyákért, másrészt pedig a bankkártyák sem készültek el időben.

A Szülőföldön magyarul program keretében tavaly decemberig megkapták a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást azon magyarul tanuló gyermekek szülei, akik már előző évben is részt vettek a programban. A program romániai pályáztatását végző Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 96 636 ilyen szülőt értesített arról, hogy sikeres volt az egy vagy több gyermek magyar nyelvű oktatásának támogatására benyújtott pályázatuk. A tavaly első alkalommal pályázók támogatásának kifizetését utólag, külön végezték, mivel számukra bankszámlát kellett nyisson és bankkártyát kiállítson az OTP Bank Románia. Az RMPSZ az új pályázók kiértesítését decemberben végezte el, 7382 pályázónak küldtek levelet – közölte Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. Kifejtette, 6729 pályázat teljesen rendben volt, 653 pályázat esetében egyes adatok utólagos pótlására volt szükség, 42 címzett levele pedig visszajött, őket az RMPSZ munkatársai telefonon értesítették pályázatuk sorsáról.

Ugyanezen időszakban 710, tavaly először hallgatói támogatásra pályázott egyetemistát is értesítettek igénylése sorsáról. Tavaly egyébként összesen 1716 egyetemi hallgató kérte a számukra nyújtott támogatást.

Eddig az új pályázók mintegy fele kapta meg a támogatást, és a hónap vége előtt a jogosultak túlnyomó többsége számára át fogják utalni azt – közölte Demeter Attila. A bank tájékoztatása szerint eddig 2601 új pályázónak utaltak át több mint 696 ezer lejt, a Szülőföldön magyarul program tavalyi kiírása keretében pedig eddig összesen 102 614 pályázónak több mint 35,8 millió lejt fizettek ki.

A Szülőföldön magyarul program idei, a 2014-2015-ös tanévre szóló pályázati kiírásának közzététele februárban várható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés