
Tóásó Előd vallomást tett Santa Cruzban az úgynevezett terrorista ügyben folyó perben, mint mondta, a négy évvel ezelőtti bolíviai kommandós akció során – a híradásoktól eltérően – ír társa nem halt meg a lövöldözésben, hanem később végeztek vele a rendőrök a repülőtéren.
2013. augusztus 18., 18:382013. augusztus 18., 18:38
A Santa Cruzban megjelenő El Deber című napilap szombati számában tudósított a tárgyalás előző napjának fejleményeiről. A magyar vádlott tolmács segítségével előadott vallomásában nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a 2009. április 16-án történt eseményekről hamis információk láttak eddig napvilágot.
A „hivatalos” verzió szerint bolíviai kommandósok akkor a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, a Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt letartóztatták.
Tóásó a lap szerint ámulatba ejtette pénteki vallomásával a jelenlévőket, ugyanis azt mondta: az ír Michael Martin Dwyer egyáltalán nem halt meg akkor a lövöldözésben. Állítása szerint a kommandós akció valamivel több mint öt percig tartott, csak annyi hallatszott, hogy lövések dördültek, szétlőtték az ajtót. A rendőrök saját átlátszó kék trikójával takarták el az arcát, úgy tuszkolták autóba és szállították a város repülőterére.
Mivel trikója áttetsző volt, jól látta – mondta Tóásó –, hogy a repülőtéren Michael Martin Dwyer a jobb oldalán, Mario Tadic pedig a bal oldalán térdepelt vele együtt. Az őrök állítólag észrevették, hogy Tóásó látja társait, ezért két méternyire elvonszolták őt arról a helyről, és megütötték. Ezután a magyar férfi lövéseket hallott, majd csak Tadicot látta beszállni a repülőgépbe. Tóásót a gép hátsó részében ültették le.
Az elmúlt hónapokban bolíviai ellenzéki politikusok és tényfeltáró sajtóorgánumok többször hoztak nyilvánosságra olyan anyagokat, amelyek azt sejtették, hogy a bolíviai hatóságok több más „csellel” próbálták összeesküvés látszatát kelteni, de eddig még nem omlott össze a „terrorista ügy”. Ráadásul a 39 személyt érintő per csak tavaly ősszel kezdődött, amikor az említett kommandós akció két túlélője még mindig fogságban volt. Márpedig a bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, hiszen 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban, és le kellett volna zárni ügyüket.
Magyarországi politikusok, európai parlamenti képviselők egyaránt megfogalmazták követelésüket, hogy a bolíviai igazságügyi szervek legalább saját törvényeiket tartsák be a Tóásó-ügyben, és biztosítsanak méltányos bírósági eljárást a vádlottak számára. Tóásó a múlt héten erre is utalva tett olyan vallomást, amely szerint nem bízik a bolíviai igazságszolgáltatásban. „Ártatlan vagyok, ennek ellenére folytatódik az igazságtalanság, a kormány politikai kampány céljára használ fel engem, csorbát ejt az emberi méltóságomon\" – idézték a magyar vádlottat a bolíviai sajtótudósítások.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!