
Korábban is tüntettek, újabb demonstrációt helyeztek kilátásba a Sanitas egészségügyi szakszervezet tagjai
Fotó: Veres Nándor
Tiltakozó akciók szervezésére készül a következő időszakban a követelései rendezéséig a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség.
2023. január 18., 17:492023. január 18., 17:49
Szerdai közleményük szerint az inflációt ellensúlyozó, 15 százalékos általános béremelést kérnek az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók számára. Követelik továbbá, hogy
– ismerteti az Agerpres.
A közlemény szerint a Sanitas a sztrájktól sem riad vissza, ha a kormány nem tanúsít kellő nyitottságot a követelések rendezésére. A szakszervezet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tiltakozó akciókat a szociális párbeszédről szóló törvénnyel összhangban, a fokozatosság elvét követve szervezik meg.
A Sanitas emlékeztetett arra, hogy a kormány több mint egy éve ütemtervet ígért a 2017-es egységes bértörvény maradéktalan alkalmazására, ennek ellenére
A szakszervezet emlékeztetett arra is, hogy az országos helyreállítási terv szerint a kormánynak legkésőbb két hónapon belül ki kell dolgoznia az új közalkalmazotti bértábla tervezetét, ennek ellenére a jogszabálynak az alapelveiről sem tárgyalt még a társadalmi partnerekkel.
A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
szóljon hozzá!