Titkolóznak az Orbán Viktor elleni tüntetés szervezői

Orbán Viktor látogatása apropóján civilek tüntetést, ennek hatására pedig ellendemonstrációt is meghirdettek péntekre Kolozsvárra, mindkettőt egy közösségi oldalon.

Rostás Szabolcs

2014. október 02., 20:042014. október 02., 20:04

A kormányfő elleni megmozdulásról szóló első Facebook-bejegyzés szerint a tiltakozás célja „a Fidesz önkényes és antidemokratikus kormányzásának nyilvános elítélése”, egyúttal figyelemfelkeltő akció arra vonatkozóan, hogy „ma Magyarországon a szegénység bűncselekménynek számít, emiatt a szegényeket és hajléktalanokat zaklatják, a Fidesz–KDNP kormányzását bíráló civil szervezeteket pedig megfélemlítik, üldözik és megalázzák.”

A Demonstráció az erdélyi társadalmi egyensúlyért és Orbán Viktor politikája ellen című Facebook-eseményt hírportálok szerint Parászka Máté hozta létre, ezt azonban utólag nem lehet dokumentálni, mivel közzététele után rövid idővel törölték.

Parászka csütörtökön kérdésünkre közölte: támogatja a tüntetés ötletgazdáit, ő azonban nem szervező, és a demonstráción sem vesz részt. „Nem értem, hogy miért kötnek össze egyes újságcikkek olyasmivel, amihez gyakorlatilag semmi közöm, mindössze ismerem a szervezőket. Meg kell nézni az eseményt hirdető oldalt, és kiderül, kik ők” – jelentette ki a Krónikának a képzőművész, díszlettervező.

Parászka a Szolidaritás az Orbán-rezsim által kirekesztett polgárokkal címmel posztolt újabb Facebook-bejegyzésre utalt, amelyet az előző oldal törlése után tettek közzé.

„Erdély egy többnemzetiségű, multikulturális régió, amelynek történeti hagyatéka a tolerancia, az együttműködés és a szolidaritás értéke – e feltételhez viszonyítva az Orbán Viktor nacionalista, etnikai alapú politikája egy óriási mellétrafálás, aminek következtében a társadalom tovább atomizálódik ezáltal pedig kiéleződnek a meglévő társadalmi feszültségeket. Követeljük a társadalmi egyensúly visszaállítását, és kifejezzük szolidaritásunkat mindazokkal, akik az Orbán-rezsim áldozatai lettek” – szól a felhívás, amelynek szövege nagyjából egyezik a korábbival.

Az akció szervezőjeként ezúttal Dobrai Zsolt Levente jelenik meg, aki csütörtökön e-mailen feltett kérdéseinkre lapzártánkig nem válaszolt.

Az Orbán-ellenes tüntetés hírére civilek szintén a Facebookon hirdettek ellendemonstrációt, szerintük ugyanis Kolozsváron nincs helye „a Parászka Máté-féle uszításnak”. Ennek az akciónak a szervezői a református szakiskola avatóján Orbán Viktor és nemzetpolitikája mellett, a magyar–magyar ellentétek szítása ellen kívánnak demonstrálni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés