Terrortámadás a bostoni maratonon: legkevesebb három halott, száznál több sérült

Legkevesebb három halottja és száznegyvennél több súlyos sérültje van annak a két robbanásnak, amely helyi idő szerint hétfő délután, Székelyföldön késő este történt a bostoni maraton helyszínén, a cél közelében.

MTI

2013. április 16., 09:112013. április 16., 09:11

2013. április 16., 19:122013. április 16., 19:12

 

Az Egyesült Államok ki fogja deríteni, hogy ki és miért hajtotta végre a bostoni robbantásokat, és felelősségre fogja vonni a tetteseket – jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök. „Még mindig nem tudjuk, hogy ki tette ezt, és azt sem, hogy miért” – mondta Barack Obama, hozzátéve, hogy a hatóságok még mindig nincsenek az összes válasz birtokában. „Tévedés ne essék: a végére járunk ennek, és kiderítjük, hogy ki és miért tette ezt. Bármely vétkes személy, bármely vétkes csoport magán fogja érezni az igazságszolgáltatás teljes súlyát” – hangsúlyozta az elnök.

Az elnök az országos amerikai televíziós hálózatok által élőben közvetített, háromperces beszéde folyamán mindvégig kerülte a „terrortámadás” kifejezés használatát, és azt hangoztatta, hogy a tények maradéktalan ismerete nélkül nem kell elkapkodni a következtetések levonását. A nyilatkozatot követően azonban a Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese kijelentette, mivel Bostonban a tettesek több robbanószerkezetet is működésbe hoztak, „nyilvánvaló”, hogy terrorcselekmény történt, és az ügyet ennek megfelelően fogják kezelni. Azt majd a nyomozásnak kell kiderítenie, hogy a támadást külföldi vagy belföldi terrorcsoport tervelte-e ki és hajtotta végre.

A CNN úgy értesült, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint terrorcselekmény történt, de az első jelentésekkel ellentétben még senkit sem vettek őrizetbe. A hírszerzés szerint a bostoni maratont megelőzően semmilyen jel sem utal arra, hogy bármilyen veszély fenyegetne.

Bostonban hétfőn két, szinte azonos idejű robbanás történt a bostoni maraton helyszínén, a cél közelében. Tűz ütött ki a JFK Könyvtárában is, de Ed Davis bostoni rendőrfőnök a nap folyamán cáfolta a korábban felmerült feltételezést, hogy a két eset között összefüggés lehet. A városban további két robbanószerkezetet találtak és hatástalanítottak.

A CNN rendőrségi információkra hivatkozva közölte, hogy a futóversenyen történt detonációkat házilag készített robbanószerkezetek okozták, amelyeket kukákban rejtettek el a tettesek. A viszonylag kis méretű pokolgépeket golyócsapágyakkal töltötték meg, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát.

Az első két robbantásnak legkevesebb három halottja van, akik közül az egyik sajtóértesülések szerint egy nyolcéves gyermek. A CNN kórházi forrásokra hivatkozva 134 sebesültről számolt be. Közülük legalább 17-en válságos, 25-en pedig súlyos állapotban vannak. A CNN hírtelevízió jelentése szerint legalább tíz embernek amputálták a végtagjait. A sebesültek közül legalább nyolcan gyerekek.

Bencsik Zita, a New York-i magyar főkonzulátus vezető konzulja az MTI-nek elmondta: mind az ő hivatala, mind a bostoni tiszteletbeli konzulátus kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal, de magyar sérültről nem kaptak tájékoztatást, magyar állampolgároktól pedig a külképviseletekre segélykérés nem érkezett. A futóversenyen négy magyar részvevő – két New Jersey-i, egy budapesti és egy kecskeméti lakos – indult. Mindnyájan célba értek, az utolsó közülük mintegy 20 perccel a robbanás előtt futott be.

A maratoni finisnél történt két detonáció között mintegy 10 másodperc telt el. A környéket, a közeli zöld metróvonalat, a Charles-folyó hídjait, de még Boston légterét is lezárták. A bostoni robbanások nyomán elővigyázatosságból Bostonban, New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban is megszigorították az óvintézkedéseket.

Barack Obama elnök elrendelte, hogy a szövetségi hatóságok minden segítséget adjanak meg a bostoni és massachusettsi rendőrségnek az ügy felderítéséhez. Az elnök telefonon beszélt Boston polgármesterével, Tom Meninóval és Massachusetts kormányzójával, Deval Patrickkal, és kifejezte együttérzését.

A hétfői maratonfutás versenyzőinek egy része az incidens miatt nem fejezhette be a távot. Az először 1897-ben megrendezett bostoni maraton a világ egyik leghíresebb futóversenye, amelyen idén mintegy 27 ezer amatőr és profi versenyző vett részt. Az esemény félmillió érdeklődőt vonzott. A futamot hagyományosan mindig április harmadik hétfőjén, a hazafiak napján tartják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés