Terrorellenes akció Belgiumban, több halott

Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség csütörtök délután a kelet-belgiumi Verviers-ben, a német határ közelében. A közszolgálati televízió első jelentése szerint három ember életét vesztette, többeket pedig őrizetbe vettek. Későbbi beszámolók két halottról és egy súlyos sebesültről szóltak.

MTI

2015. január 15., 22:002015. január 15., 22:00

2015. január 16., 13:332015. január 16., 13:33

A Belga hírügynökség ügyészségi forrásokat idézve arról számolt be, hogy a terrorellenes akció helyszíne a város központjának közelében volt, nem messze a pályaudvartól. Egy másik hírügynökségi jelentés „kormányközeli forrásra” hivatkozva azt állította, hogy „dzsihadisták” elleni akciót hajtottak végre a rendvédelmi szervek.

Belga médiabeszámolók, illetve közösségi médiafelületeken megosztott értesülések szerint robbanások, illetve lövések hallatszottak. Egy szemtanú a Le Soir című lapnak azt mondta: este hat óra tájban a város igazságügyi hivatala közelében két robbanást hallott, és két, 25-30 év körüli, „észak-afrikainak látszó”, fekete ruhát viselő férfi szaladt át az úton. A rendőrség ezután lezárta a környéket.

A belga közszolgálati tévé frissített beszámolója szerint a fegyveres akció során a biztonsági szervek soraiban nem keletkezett veszteség. Az RTBF tévécsatorna szerint a lövések azután dördültek, hogy a rendőrök ellenőrizni kívántak feltételezett radikálisokat – olyan személyeket, akik nemrég tértek vissza Szíriából, ahol a muszlim szélsőségesek soraiban harcoltak. Az ilyen, „külföldi harcosoknak” nevezett visszatérőket nagyon veszélyes személyeknek tekintik Nyugat-Európában, hiszen az érintettek a harci tapasztalatok megszerzése mellett terrorista akciók kivitelezésének a módszereit is elsajátítják. 

A belga államügyészség szóvivője este nyolc órakor sajtótájékoztatót tartott, és megerősítette, hogy terrorizmussal kapcsolatos ügyről van szó.

Tizenkét embert őrizetbe vettek Párizsban
A párizsi hatóságok péntekre virradó éjjel tizenkét embert őrizetbe vettek az egy hete egy kóser szupermarketben elkövetett túszejtéssel összefüggésben indított terrorellenes razziákban.
A négy halálos áldozattal végződő túszejtés kapcsán őrizetbe vett embereket a magát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjának mondó elkövetőnek nyújtott „logisztikai támogatás” kapcsán hallgatják ki – jelentette igazságügyi forrásokra hivatkozva az AFP hírügynökség.
Péntek délelőtt rövid időre kiürítették a francia főváros keleti pályaudvarát (Gare de l\'Est) egy pokolgépes fenyegetés miatt, de ez később vaklármának bizonyult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés