
Fotó: Boda L. Gergely
A hit és a közösségi kiállás ereje tette a református gyülekezetet az 1989-es temesvári forradalom kovászává – hangsúlyozta Tőkés László EP-képviselő pénteken, a rendszerváltozás 25. évfordulójáról megemlékező Szabadság Expressz nevű oktatási projekt részvevőinek temesvári látogatásuk alkalmából.
2014. szeptember 07., 20:332014. szeptember 07., 20:33
A találkozót a református templomban tartották, amely előtt – a zsarnoksággal nyíltan szembeszálló akkori lelkész és gyülekezete körüli szolidaritásból – 1989 decemberében kibontakozott a Ceauşescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés.
Tőkés László rámutatott: bár Temesvár nem főváros, mégis úgy tartják számon Varsó, Budapest, és Berlin között, mint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltozás fontos helyszíne. Az EP-képviselő méltatta a Szabadság Expressz projekt szerepét a történelemhamisítás megakadályozásában, ugyanakkor a folytatást nevezte a legfontosabbnak.
„Az a fontos, hogy ne merevedjünk bele a múló időbe, hanem egy egyesült Európában próbáljuk valóban felzárkóztatni a vasfüggöny innenső oldalán lévő volt kommunista országokat és társadalmakat a fejlett Európához, és hozzáadni azt a többletet az egyesült Európához, amely nélkül szegényebb a kontinens” – jelentette ki.
A varsói székhelyű Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózatának (ENRS) Szabadság Expressz nevű projektjében a rendszerváltás után született húsz fiatal vesz részt, akiket nemzetközi zsűri választott ki. A fiatalok Gdansk, Varsó és Budapest után érkeztek kétnapos látogatásra Temesvárra, a rendszerváltozás jelképes helyszíneit érintő útjuk negyedik helyszínére. Megtekintették a Szekuritáté lehallgatási és megfélemlítési technikáit bemutató interaktív kiállítást, és felkeresték a temesvári sortüzek áldozatainak szentelt múzeumot is.
Mint ismeretes, 1989. december 15-én a Ceauşescu-diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László lelkész elhurcolását a református gyülekezet élő láncot alkotva akadályozta meg. A zsarnoksággal szembeszegülő magyar közösséghez másnap a románság is csatlakozott, így a református parókia előtt bontakozott ki a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető népfelkelés.
A fellázadt Temesvár csaknem egy hétig egymaga dacolt fegyvertelenül a diktatúra megtorlásával, amíg az ország többi részére is átterjedt a népfelkelés. Ez idő alatt 73 ember életét vesztette, csaknem 300 pedig megsebesült a sortüzekben, és mintegy nyolcszáz tüntetőt börtönbe zártak.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!