
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Călin Popescu Tăriceanut választották meg hétfőn a szenátus elnökévé.
2014. március 10., 18:542014. március 10., 18:54
A Nemzeti Liberális Pártból (PNL) a kormányból való távozás miatt kilépett politikust (képünkön) nagy többséggel, 93 szavazattal már az első körben megválasztották a felsőház élére Marius Obreja liberális (45 szavazat) és Dumitru Oprea demokrata-liberális (15 voks) szenátor ellenében.
Előzőleg, a nap folyamán a kormánykoalíció pártjaival egyeztetett, és a koalíció három pártját tömörítő Szociáldemokrata Unió (USD) jelezte: Tăriceanu elnökké választását támogatja.
Kiszivárgott hírek szerint ugyanakkor a Szociáldemokrata Párton belül nem mindenki nézte jó szemmel a döntést, de Victor Ponta miniszterelnök, a párt elnöke keresztülvitte akaratát. Ponta szerint Tăriceanu jelölésével nem a PNL szétszakítása, hanem a Szociálliberális Unió (USL) újjáalakítása a célja.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke is közölte, hogy a szövetség támogatja a jelölést, mivel Tăriceanut teljes mértékben alkalmasnak tartja a tisztségre. Tăriceanu az egyeztetést követően elmondta, megtisztelő, hogy rá esett a választás, és reményét fejezte ki, hogy az a továbbiakban lehetőséget teremt az USL projektjének folytatására.
Mint arról beszámoltunk, a PNL korábi elnöke, aki 2004 és 2008 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte, keményen bírálta Crin Antonescu jelenlegi pártelnököt, amiért az kiléptette a pártot a Szociálliberális Unióból, és ezzel a kormányból is. Tăriceanu egyeztetett is Victor Ponta kormányfővel az USL egyben tartásáról, de a liberális párt többi vezetője jelezte: ezt nem hivatalos felhatalmazással teszi.
Ezt követően bejelentette kilépését a liberális pártból, és egy új párt létrehozását, valamint azt, hogy szándékában áll elindulni az államfőválasztáson is. A szenátus elnöki tisztsége egyébként azt követően üresedett meg, hogy múlt héten Antonescu egy Pontával vívott szópárbajt követően lemondott az elnöki posztról. Antonescu hétfőn úgy vélekedett: Tăriceanu magatartása a lehető legszégyenletesebb.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!