Tárgyalások egy újabb IMF-hitelről

Megkezdte szerdán tárgyalásait a romániai hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttsége, amelynek élén mostantól a német Andrea Schaechter áll.

Bálint Eszter

2013. július 17., 18:442013. július 17., 18:44

A hivatalos bejelentések szerint a felek a az elmúlt időszak gazdaság történéseit veszik górcső alá, illetve tárgyalnak a prioritásokról a makrogazdasági reformok terén. Mint az Agerpres hírügynökségnek a tárgyalásokhoz közel álló, nevük elhallgatását kérő személyek elmondták, a delegáció a pénzügyminisztérium, illetve a Román Nemzeti Bank (BNR) képviselőivel kezdte meg a tárgyalások sorozatát, amelynek során technikai jellegű kérdésekben egyeztetnek. Mint a hét végén Guillermo Tolosa, az IMF romániai képviselője közölte, a hatóságok mellett a külföldi szakemberek tárgyalnak majd a politikai alakulatok a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek, a bankok, valamint a civil szféra képviselőivel is. A vizsgálat eredményeit a látogatás végén ismertetik, a nemzetközi hitelezők küldöttsége várhatóan két hétig marad a román fővárosban.

Victor Ponta miniszterelnök múlt hétfőn jelentette be, hogy Románia újabb hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). „Derűlátó vagyok, hogy ősszel jó körülmények között újabb hitelmegállapodást kötünk az Európai Bizottsággal, az IMF-fel és a Világbankkal” – mondta. A miniszterelnök ezt megelőzően közölte, hogy már elküldték az IMF-hez az újabb készenléti hitelmegállapodást igénylő levelet. Erre elmondása szerint a jegybankelnök, a kormány és Traian Băsescu államelnök egyaránt rábólintott. Ponta ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy Romániának nincs szüksége a pénzre, csupán készenléti hitelmegállapodásról van szó.

Az IMF igazgatótanácsa június végén hagyta jóvá a Romániával 2011-ben kötött elővigyázatossági hitelmegállapodás lezárását, és Bukarest rendelkezésére bocsátotta a hitelkeret utolsó, félmilliárd eurós tételét. A feltételek teljesítése – mint ismeretes – az eredetileg tervezettnél később történt meg: a kormány az év elején két hónap haladékot kért a szerkezeti reformok bevezetésére vállalt kötelezettségek teljesítésére. Vállalásai közül többet – a Román Vasúttársaság teherszállító üzletágának (CFR Marfă) privatizációját, a Transgaz vállalat 15 százalékos részvénycsomagjának tőzsdére vitelét, az Oltenia energiavállalat privatizációjának meghirdetését – az „utolsó métereken” teljesítette a Ponta-kabinet. A most lezárt 5,4 milliárd euró összértékű elővigyázatossági hitelszerződés egyébként már a második volt Románia számára, a 2009-ben megkötött 20 milliárd euró értékű készenléti hitelmegállapodás után, amelynek törlesztő részletei idén érik el a csúcsot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés