
Általános sztrájkot hirdetett hétfőtől a romániai közúti szállítók szövetsége, miután a közlekedésügyi minisztérium többszöri kérésükre sem módosította a vonatkozó törvénykörnyezetet – jelentették be csütörtökön. Munkabeszüntetésük egyebek mellett azzal jár, hogy éppen a karácsonyi bevásárlási láz kezdetén áll le az üzletek áruval történő ellátása.
2013. december 05., 19:052013. december 05., 19:05
Mint a fuvarozók közleményükben rámutattak, elegük van abból, hogy arra kell várniuk, hogy a mindenkori szaktárca teljesítse vállalásaikat, ráadásul – tették hozzá – Ramona Mănescu jelenlegi miniszter beiktatása óta az ágazatban tevékenykedők egyetlen beadványára sem adott választ. Az évek óta hangoztatott gondok mellé pedig most egy új is került: a hétcentes adó, amit az üzemanyagokra vetnének ki.
A fuvarozók aberrációnak nevezik a kormány indoklását, miszerint az üzemanyag a csökkenő világpiaci áraknak köszönhetően nem fog drágulni, ugyanis, bár itt nem lesz áremelés, de más országokban csökkenni fognak az árak, így oda a versenyképesség. „Emellett a hétcentes adóból épülő autópályákat is csak díj ellenében lehet majd használni, ahogy az nemrég a kormány részéről elhangzott” – sorolják tovább aggályaikat a szállítmányozók.
Amint arról beszámoltunk, a fuvarozók még november végén jelezték, hogy amennyiben addig nem teljesülnek követeléseik, december folyamán munkabeszüntetéssel fognak hangot adni elégedetlenségüknek. Korábban ugyanis a májusra tervezett sztrájkjukról lemondtak, mivel ígéretet kaptak a kormánytól, de azóta eddigi problémáikat sem orvosolták, s újabb gondként került panaszlistájukra a hétcentes adó.
Victor Ponta kormányfő eközben az olajipari vállalkozókra próbál hatni: meg szeretné győzni őket, hogy az intézkedést a lehető legkevésbé érezzék meg a lakosok, illetve a román gazdaság. Az ágazat képviselői a délutáni órákban érkeztek tárgyalásra a kormánypalotába, hírügynökségi források szerint az OMV Petrom, a Rompetrol, a Lukoil, a Mol, valamint az Eni küldötte vett részt a találkozón, amelyen a kabinetet Ponta mellett Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter képviselte. A megbeszélésekről annyit lehetett csak előre tudni, hogy a kormánynak konkrét javaslatcsomagja van számukra, milyen pénzügyi intézkedéseket foganatosíthatnak az áremelés ellensúlyozására.
A kormányfő még november végén úgy nyilatkozott, hogy nem nőnek az üzemanyagárak a hétcentes adó miatt, mivel a kőolaj világpiaci ára számottevően csökkenni fog, továbbá a kormány is más „pénzügyi lehetőségekről” fog tárgyalni az ágazat képviselőivel a várható hatás enyhítésére.
Eközben Traian Băsescu államfő is megpróbált nyomást gyakorolni a kabinetre, hogy mondjanak le a hétcentes adóról. Már bő tíz napja jelezte, hogy visszaküldi a költségvetést a parlament elé, amennyiben az számolni fog az üzemanyagokra kivetett illetékkel, majd hétfő bejelentette, nem írja alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodás vállalásait tartalmazó szándéknyilatkozatot, mivel az is tartalmazza a hétcentes adót. Kedden este ugyan a témában tárgyalóasztalhoz ült a kormányfő és az államelnök, nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk. A parlament végül másnap elfogadta a költségvetést, amely számol az új adónem bevételeivel.
Csütörtök esti sajtónyilatkozatában Băsescu elmondta, a büdzsé még nem érkezett meg a Cotroceni-palotába, becslései szerint hétfőn fogja megkapni. Ezt követően pedig 29-éig van ideje eldönteni, hogyan jár el, s beszéde arra engedett következtetni, hogy nem fogja elsietni a döntést. Mint mondta, részletesen meg kívánja vizsgálva a 2014-es állami költségvetést. Mint ismeretes, korábban már jelezte, úgy kívánja visszaküldeni a dokumentumot a parlament elé, hogy abban megjelöli, milyen más forrásokból lehetne előteremteni a hétcentes adóból tervezett bevételeket.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!