
Az erdélyi románság és magyarság összefogásának szükségességét emelték ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által csütörtök este Nagyváradon megszervezett fórum résztvevői.
2014. október 12., 19:282014. október 12., 19:28
A román–magyar párbeszéd érdekében szervezett rendezvény keretében Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje felszólalásában úgy fogalmazott, az erdélyi magyarság immár kilencven éve méltósággal viseli sorsát, azonban a magyarok drámai fogyatkozására és a mérhetetlen korrupcióra sürgősen megoldást kell találni.
„Nyugat-európai példák igazolják a régiók szövetségének hatékonyságát, ez nemcsak Erdély, hanem Románia összes történelmi régiója számára megoldást jelentene” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt. Kiemelte, a november 2-i választáson Erdély és Bukarest közül választhatnak az állampolgárok, akik „így dönthetnek arról, hogy egy erdélyesített Romániában vagy egy balkanizált Erdélyben akarnak élni”.
Toró T. Tibor, a néppárt elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a választás egy véleménynyilvánító népszavazás lesz, melynek során az erdélyi magyarok elmondhatják, hogyan képzelik el jövőjüket. Kifejezhetik, hogy a bukaresti hatalomhoz és az autonómiához való viszonyulásban melyik szemléletet támogatják: a bukaresti hatalomba beágyazódó „labanc” vagy az autonómiáért küzdő „kuruc” politikát.
Ebben a versenyben Szilágyi Zsolt az erdélyi magyarok jelöltjeként, míg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a bukaresti kormány magyar jelöltjeként szerepel – fogalmazott a pártelnök. Hangsúlyozta, nagy lendületet adna Erdély ügyének, ha végre az erdélyi románok is pártba tömörülnének, és a magyarokkal közösen síkra szállnának egy föderális Romániáért, az autonóm Erdélyért.
Angela Tocilă publicista arról beszélt, hogy nincs párbeszéd az erdélyi románok és magyarok között, ezért szükség van további fórumok megszervezésére, ahol mindkét fél őszintén elmondhatja, milyen jövőt szeretne. Tocilă hangsúlyozta: a kulturális autonómia mellett Erdély pénzügyi autonómiájára van szükség.
Pénteken délelőtt egyébként Szilágyi Zsolt államfőjelölt Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel találkozott. A beszélgetésen – melyen Toró T. Tibor is részt vett – Szilágyi megosztotta gondolatait az erdélyi magyar közélet és a romániai államelnök-választások kapcsán, és érdeklődött az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának helyzetéről.
A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy a magyar közösség érdekelt abban, hogy a közelgő választásokon minél magasabb részvételi arányt érjen el, és hangsúlyozták a társadalmi szerepvállalás fontosságát.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!