
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bírálta román kollégája arról szóló szombat esti szavait, hogy a határok lezárása „autista és elfogadhatatlan cselekedet”, amely sérti az Európai Unió szellemiségét.
2015. szeptember 20., 10:572015. szeptember 20., 10:57
2015. szeptember 20., 10:582015. szeptember 20., 10:58
A külgazdasági és külügyminiszter – a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint – úgy reagált: „több szerénységet várnánk el a bűnvádi eljárás alatt álló román miniszterelnök külügyminiszterétől”. Szijjártó Péter hozzáfűzte: Bogdan Aurescunak semmi alapja sincsen arra, hogy sértegesse Magyarországot, a magyar embereket.
„Mi egy több mint 1000 éves állam vagyunk, amely történelme során többször kellett, hogy megvédje nemcsak magát, hanem Európát is. Ez most is így lesz, ha tetszik a román külügyminiszternek, ha nem” – jelentette ki.
A közlemény szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőre bekérette Románia budapesti nagykövetét.
Szijjártó Péter kedden jelentette be, hogy a magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármas határtól „ésszerű távolságig” húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!