
Fotó: Kristó Róbert
Mivel nem sikerült kilobbiznia Brüsszelben a külföldiek földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását, Románia 2014. január elsejétől szigorít a mezőgazdasági területek adásvételének feltételein.
A kormány által szerdán elfogadott rendelet szerint a helybeli lakosoknak és az államnak elővásárlási joga lesz az adásvételek során.
A termőföldek külföldi tulajdonba kerülésének részleges korlátozása érdekében szigorítja a kormány a hazai és külföldi magánszemélyek földvásárlásának feltételeit. A Ponta-kabinet által szerdán jóváhagyott, többszöri módosításon átesett sürgősségi rendelet szerint január elsejétől megnyílik a földpiac az uniós állampolgárok számára is, viszont magánszemélyek számára nem lesz könnyű a telekvásárlás. A külföldiek földvásárlására Románia 2007-es EU-csatlakozásakor hirdetett moratórium idén lejár, a termőföldpiac jövő évi liberalizálásának határidejét pedig Bukarestnek annak ellenére sem sikerült kitolnia, hogy Dacian Cioloş személyében román az EU mezőgazdasági főbiztosa.
A parlament elé terjesztett rendelet rögzíti: egy adott földterület társtulajdonosának, bérlőjének, a településen élő negyven év alatti földműveseknek, a szomszédos parcellák tulajdonosainak és az államnak is elővásárlási joga lesz. Az eladási ajánlatot a települések polgármesteri hivatalánál kell bejelenteni, az áruba bocsátott földterületek adásvételét pedig a miniszterelnöki hivatal alárendeltségébe tartozó országos hatóság fogja felügyelni, amely átveszi a megszűnő állami földalap hatásköreit. A tervezet kimondja, hogy a rendeletben rögzített feltételek áthágása esetén az adásvétel semmis, a külföldi magánszemélyek pedig csak akkor jelentkezhetnek termőföld-vásálásra, ha az elővásárlási joggal rendelkezők részéről nem mutatkozik hasonló igény. Különben a földtörvényre vonatkozó módosító javaslatok egyik korábbi változata még előírta volna, hogy egy magánszemély legfeljebb száz hektár földterülettel rendelkezhet, a mostani azonban már nem szab birtokhatárt. Hasonlóképpen törölték azt a feltételt is, miszerint csak a mezőgazdasági képzettséggel rendelkező, vagy legalább öt éve földműveléssel foglalkozó román és uniós állampolgárok vásárolhatnak termőföldet az országban.
Külföldiek eddig is vásárolhattak földet Romániában, de nem magánszemélyként, hanem az országban bejegyzett cégek tulajdonosaiként. A mezőgazdasági minisztérium nyilvántartása szerint jelenleg a romániai termőföldek nyolc százaléka – több mint 700 ezer hektár – van idegenek kezében. A listát olasz tőkéjű cégek vezetik (24,29 százalék), majd német (15,48 százalék), arab (9,98 százalék) és magyar (8,17 százalék) társaságok következnek a sorban, a magyarországi cégek mintegy hatvanezer hektárnyi agrárterületet birtokolnak, főleg Erdélyben. A szerdai kormányülésen egyébként Victor Ponta leszögezte, nem EU-s állampolgárok továbbra sem szerezhetnek be termőföldet Romániában. A miniszterelnök az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) politikusainak aggályaira reagált, miszerint 2014-től kínaiak, valamint arab országok polgárai Románia valamennyi mezőgazdasági területét felvásárolhatják.
Tánczos Barna szenátor szerint komédiába illőek voltak azok a feltételek, melyek csak az utolsó pillanatban kerültek ki a tervezetből, hogy mezőgazdasági végzettsége kell legyen annak, aki földet vásárol, mezőgazdasággal kell foglalkoznia, tapasztalattal kell rendelkeznie ezen a téren. „Ilyen előírásokat hiába foglaltak volna törvénybe, mert csak azt érik el, hogy száz kiskaput találnak a megkerülésükre”– mutatott rá a volt mezőgazdasági államtitkár. Tánczos szerint nemcsak az állami földalapnak kell elővásárlási jogot adni, hanem a regionális földalapoknak is, melyek létrehozására a jogi alapot meg kell teremteni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!