Székelyföldről elszívott adólejek

Egészen más gazdasági mutatók lennének a Székelyföldön, ha a legnagyobb vállalkozások adói nem közvetlenül Bukarestbe folynának be. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogy pontosan mekkora összegek folynak el a Székelyföldről, és azokból mennyit juttatnak vissza.

Krónika

2014. március 02., 20:222014. március 02., 20:22

Torzítja a megyék gazdasági mutatóit, hogy a legnagyobb forgalmat lebonyolító cégek Bukarestben fizetik az adót – vallja Ambrus Attila. Az adóhatóság Kovászna megyei fiókjának vezetője szerint emiatt a háromszéki adóbevételek mintegy fele a fővárosi statisztikákban jelenik meg.

Ugyancsak máshol adóznak azok a cégek, amelyek Bukarestben vagy más megyében vannak bejegyezve, ez is módosítja a mutatókat. Ambrus Attila felhívta a figyelmet, hogy Kovászna megye a legkisebb az országban, ám az adóbevételek tekintetében hét másik megyét megelőz, tehát nem igaz, hogy eltartott lenne. A Kovászna megyei adóhatóság tavaly közel 7 százalékkal növelte a bevételeit, a lakosság és a cégek összesen 647 millió lejt fizettek be az államkasszába.

Hasonlóképpen látja a helyzetet Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Kérdésünkre ugyanakkor elmondta, a nagy forgalmú cégek által a fővárosba befizetett összegekről nincsenek adatok, nincs átláthatóság, így senki nem tudja, mi történik azokkal az összegekkel, visszaosztják-e legalább egy részét a megyéknek.

Édler rámutatott, hogy a romániai gazdaság jellegzetessége, hogy az adók 85 százalékát a vállalkozások 15 százaléka fizeti be, vagy megfordítva, a vállalkozások 85 százaléka mindössze az államkasszába befolyó pénz 15 százalékát fizeti be. „Ez a nagy számok törvénye alapján a megyékre visszaosztva is érvényes, tehát a pénzek nagy részét éppen azok a nagy cégek fizetik be, amelyek Bukarestben kénytelenek adózni” – mutatott rá a kamara elnöke.

Maros megye is sokat veszít 

Az adóhatóság Maros megyei fiókja sem vezet semmiféle statisztikát arról, hogy mekkora öszszegtől esett el a megye amiatt, hogy a nagy cégek Bukarestben adóznak – állítja Dénes Irénke, az intézmény aligazgatója.

Szerinte a fináncok azért nem foglalkoznak ilyesmivel, mert a fővárosba „átigazoltatott\" vállalkozások forgalma és nyeresége évről évre változik. Mi több még az is előfordul, hogy valamelyikük a csőd szélére sodródik, és kiesik a sorból. Maros megyéből, többek között, az Azomureş vegyipari kombinát, a SOCOT és a Benţa testvérek építkezési vállalatai adóznak a fővárosban.

Az RMDSZ megyei elnöke, Brassai Zsombor rendkívül fontosnak tartaná, ha az újonnan felálló kormány változtatna az adózási politikán. „Az adók helyben maradása a térség önálló gazdálkodásának az alapfeltétele” – vélekedett a politikus.

Sok a gond Hargita megyében

Hargita megyében három vállalat adója folyik el Bukarestbe, az Icos-Conf Rt., a Norada Rt. és a Melinda Impex bonyolít le akkora forgalmat, hogy erre kényszerüljön. Mint Balási Csaba, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke kérdésünkre rámutatott, a megyében a nagyvállalatok mindössze a forgalom 25–30 százalékát teszik ki, az ott bejegyzett cégek többsége kis- és közepes vállalkozás, amely helyben adózik.

„Kétszáz évvel vagyunk lemaradva az ország többi részétől, amikor a rendszerváltás után Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson bezártak a nagyvállalatok, 15 ezer munkahely szűnt meg. Csíkszeredában 1989 előtt több mint hatvanezren éltek, a legutóbbi népszámlálás során pedig a lakosság száma nem érte el a negyvenezret, az emberek vidékre költöztek, vagy kivándoroltak. Ezeket a problémákat kell megvizsgálni, ezekről kellene elemzéseket végezni. Sajnos, a vonat, amit lekéstünk, már legalább húsz éve elment” – vallja Balási Csaba.

Szerinte a Székelyföld legnagyobb problémája az, hogy nincs megfelelően kiépített infrastruktúra, így a befektetők nem jutnának el onnan megfelelő idő alatt a határig vagy a fővárosig, azonkívül megfelelően képzett munkaerőt sem találnak.

Szóba se jön a decentralizáció

Az Országos Adóhatóság (ANAF) keretében a kezdetektől létezik a nagy adófizetőket kezelő főigazgatóság. Létrejötténél a Világbank és az IMF bábáskodtak, utóbbi az 1999-es eredmények alapján javasolta, hogy a cégek globalizálódására való tekintettel létre kellene hozni egy „nagy adófizetőket\" kezelő külön struktúrát, és segédletet is nyújtott az elején a cégek kiválasztásánál, valamint a kritériumok meghatározásánál.

2003 óta – amikor egy pénzügyminiszteri rendelettel nagy adófizetőknek minősítették Bukarestben és Ilfov megyében a kritériumoknak megfelelő cégeket, majd 2004-től az egész országból kiválasztottakat, nem akadt kormány, amelyben felmerült volna a főigazgatóság decentralizálása.

A Puterea című napilapban viszont egyértelműen riogatóan írták a következőket 2013 októberében: „A nagy adófizetőket adminisztráló főigazgatóság már nem a pénzügyminisztérium közvetlen alárendeltje, átadták a regionális pénzügyi igazgatóságnak, és 2014 januárjától szét akarják osztani a 42 megyei pénzügyi igazgatóság között.”

A lap idézte a volt pénzügyminisztert, Gheorghe Ialomiţianut, aki szerint „ha a nagy adófizetők a megyékhez kerülnek, a helyi bárók erőteljes nyomást gyakorolhatnának rájuk, ami nem tenne jót a költségvetésnek”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés