
Fotó: Veres Nándor
Herczegh Anita, Magyarország elnökének felesége szombaton Parajdra látogat, ahol a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett Angyalváró Ünnepen vesz részt, ahol az alapítvány gondozásában levő gyerekeket ajándékozzák meg.
2014. december 18., 11:382014. december 18., 11:38
2014. december 18., 11:392014. december 18., 11:39
Áder János, magyar köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita 2014. december 20-án Erdélybe látogat, ahol részt vesz a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett Angyalváró ünnepen, amelynek helyszíne a Parajdi sóbánya lesz – tájékoztatott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának sajtóirodája.
Az alapítvány otthonaiból háromezer gyerek érkezik a rendezvény helyszínére, ahol 11 órától Herczegh Anita jelenlétében Böjte Csaba adja át az adakozásból származó ajándékokat.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!