Nyilatkozatban emlékezett meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a felvidéki magyar parlamenti, illetve önkormányzati képviselők és polgármesterek komáromi nagygyűlésének huszadik évfordulójáról szerdán, ezzel összefüggésben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) ismételt összehívását sürgette.
2014. január 09., 11:142014. január 09., 11:14
2014. január 09., 11:162014. január 09., 11:16
Húsz évvel ezelőtt zajlott a felvidéki magyar parlamenti és önkormányzati képviselők és polgármesterek komáromi nagygyűlése. Az akkor és ott kitűzött célok – különleges jogállású régiók és önrendelkezés a létező állam keretei között, nyelvhasználati jogok, egyenrangúság a többségi nemzettel – teljes mértékben érvényesek erdélyi magyar közegben is, a 2009-ben Csíkszeredában összehívott, a székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselőkből összeálló Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatai lényegüket tekintve gyakorlatilag csereszabatosak az 1994-es komáromi nyilatkozat pontjaival – áll meg a Tóró T. Tibor pártelnök által aláírt közleményben.
„A felvidéki magyar politikai-közéleti viszonyok ugyanakkor arra vonatkozóan is tanulsággal szolgálhatnak, hogy a magyar közösség belső politikai pluralizmusa mellett létfontosságú egy olyan egységes és koherens külső politikai képviselet kialakítása, amely lehetővé teszi stratégiai céljaink megjelenítését és érvényesítését a többségi nemzetállami hatalommal szemben. Enélkül ugyanis kérdésessé válik a közösség egészét érintő jogok megszerzése, megtartása és intézményesítése. A felvidéki magyar politikai szervezeteknek sem a fordulópontnak szánt 1994-es komáromi nagygyűlésen, sem azt követően nem sikerült létrehozniuk ilyen magyar egységet. Úgy gondoljuk, hogy Erdélyben még nem veszett el minden esély arra, hogy egy ilyen új egység létrejöjjön. A megoldás azonban nem a többpártrendszer felszámolása és egyetlen szervezeti keretbe kényszerítése, hanem az autonómia-programunk körül párbeszéd útján kialakított konszenzus és a munkamegosztáson alapuló akcióegység megteremtése” – olvasható a dokumentumban.
Az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2013. decemberi határozatát, amelyben kezdeményezi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés ismételt összehívását. Továbbá arra kéri a Székely Nemzeti Tanácsot, álljon a kezdeményezés élére, ahogyan tette ezt az elmúlt évben március 10-én a Székely Szabadság Napja és október 27-én a Székelyek Nagy Menetelése megszervezésében – zárul az EMNP közleménye.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!