
Fotó: Kristó Róbert
A világ magyar közösségeihez intézett szerdai felhívásában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azt kérte, a Székelyföld területi autonómiája mellett a gyülekezési jog és a szólásszabadság tiszteletben tartásáért is tüntessenek hétfőn Románia nagykövetségei előtt.
2014. március 05., 15:432014. március 05., 15:43
2014. március 05., 15:432014. március 05., 15:43
A felhívásban az SZNT elnöke azt kérte a világ magyar közösségeitől, hogy hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának a figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvető emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig „Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája működött”.
Izsák Balázs arra utalt, hogy Marosvásárhely polgármestere csak részben hagyta jóvá a Székely Szabadság Napja elnevezésű rendezvényt. Engedélyezte, hogy megemlékezést tartsanak a székely vértanúk emlékművénél, a három vértanú – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – kivégzése 160. évfordulóján, de megtiltotta, hogy – a tavalyi forgatókönyvnek megfelelően – a tömeg a városközpontba, a prefektusi hivatalhoz vonuljon a demonstráció petíciójával.
Az SZNT elnöke közölte, a felvonulást csak akkor tarthatnák meg, ha keddi kérésüknek megfelelően a prefektus támadná meg a törvényszéken a polgármester részleges tiltást megfogalmazó határozatát. A prefektusi óvás ugyanis felfüggeszti a rendelkezés hatályát.
„Jogainkat alkotmányos úton, a jog és a demokrácia eszközével akarjuk kivívni. (...) Még ebben a küzdelemben is, amelyet a felvonulás betiltása ellen folytatunk, a törvénytisztelő közösség áll szemben a jogsértő, a diktatúra hagyományait éltető hatósággal” – fogalmazott Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke arra kérte a világ magyarságát, figyeljen Marosvásárhelyre. A Duna televízió helyszíni, élő közvetítésén keresztül legyenek tanúi annak, hogy a székelység méltósággal, hittel, békésen, de változatlan kitartással kiáll a jogaink mellett.
„Szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek!” – áll a felhívásban.
Az SZNT korábban azt közölte, százezer embert vár a Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényére a marosvásárhelyi Postarétre, a Székely Vértanúk Emlékművéhez. Az obeliszk az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének állít emléket.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!