Schmitt: köztársasági elnökként állok ki igazamért

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

„Schmitt Pálként és köztársasági elnökként” is kiáll az igazáért – közölte az államfő a plágiumügyével összefüggésben pénteken a közmédiának adott interjúban. Bejelentette, hogy PhD-dolgozat írásába kezd, és bírálta a Semmelweis Egyetem szenátusát, amiért az ő meghallgatása nélkül döntött a húsz évvel ezelőtt szerzett kisdoktori címének visszavonásáról.

MTI

2012. március 31., 12:392012. március 31., 12:39

2012. április 01., 18:392012. április 01., 18:39

Arra a kérdésre, megfordult-e a fejében, hogy miután megfosztották doktori címétől, lemond az államfői posztról, úgy válaszolt: „nincs összefüggés, véleményem szerint, bár sokan így értelmezik”. Hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy az emberek bízzanak a köztársasági elnöki intézményben, „érezzék annak az erejét, hogy én képviselem az országot az alaptörvény előírásai szerint, és hogy minden fórumon kiállok értük”.

Schmitt Pál felidézte, édesanyjának fogadta meg, hogy „egyszer doktor lesz”, és tiszta a lelkiismerete, 1992-ben a legjobb tudása és az akkori szabályok szerint írta meg értekezését. Kifejtette: a dolgozat írásakor nem kapott instrukciókat, csak biztatást, és senki sem figyelmeztette, amiért csak a dolgozat végén tüntette fel forrásait, hiszen szerinte ez megfelelt az akkor „bevett szokásoknak”.

„Nem kívántam senki szellemi termékét magaménak deklarálni, föltüntettem a forrásokat, követtem az útmutatásokat (...), egyszerű hallgatóként viselkedtem” – összegezte, hozzátéve, doktori értekezése „olyan teljesítmény volt, hogy jó érzéssel dőltem hátra: ez becsületes férfimunka volt”. Szavai szerint a bolgár sportkutató, Nikolaj Georgiev munkáját azért tüntette fel elsőként a források között, mert tőle idézett a legtöbbet.

Közölte: a korabeli feltételrendszert úgy értelmezi, hogy a kisdoktori értekezésekben vagy önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményre, vagy a társadalomnak hasznos következtetésekre kellett jutni, és az utóbbi feltételt ő teljesítette.

„Nem mondom, hogy új értékeket állítottam elő, de minden, amit összeállítottam, a társadalom számára hasznos volt” – fogalmazott, megjegyezve, hogy az olimpiai bizottság elnökként maga is sokat használta a dolgozatban foglaltakat „a veszélyben lévő magyar sportágak megvédésére”.

Schmitt Pál arra is kitért, hogy summa cum laude minősítéssel megszerzett kisdoktori címét „nem nagyon használta”, mindössze „néhány aláírásnál”, és abból sem anyagi, sem erkölcsi előnye nem származott.

Az államfő nyomatékosította: tiszteletben tartja a Semmelweis Egyetemen létrejött tényfeltáró bizottság jelentését, mert „a végkövetkeztetésben azt írták, hogy tartalmilag és formailag megfelelt a dolgozatom”.

Ugyanakkor kijelentette, „nem esett jól” neki, hogy az egyetem szenátusa anélkül fosztotta meg kisdoktori címétől, hogy őt megkérdezte, meghallgatta volna. Kifogásolta, hogy az egyetemi testület gyorsított eljárásban akkor hozta meg döntését, amikor Szöulban egy nukleáris biztonsági világkonferencián, valamint a koreai elnökkel és gazdasági szereplőkkel tárgyalva képviselte Magyarországot.

„Hová volt ez a nagy sietség? Egy napot kellett volna, hogy várjanak” – utalt a szenátus tagjaira, megjegyezve, „lelkük rajta”, ha elveszik a kisdoktori címét. Mint megjegyezte: azt ő maga is visszaadta volna, „ha kell”, de elvárta volna, hogy a testület meghallgassa a határozat előtt.

A köztársasági elnök az interjúban azt is közölte: PhD-dolgozat írásába kezd, és hetvenévesen is bebizonyítja, hogy a jelenlegi, szigorú kritériumoknak megfelelve is képes megszerezni a doktori címet. Értekezése szavai szerint a sport és a környezetvédelem kapcsolatáról fog szólni.

Az államfő arról is beszélt: becsületbeli ügy számára, hogy „Schmitt Pálként és köztársasági elnökként is” kiálljon igazáért. Véleménye szerint a testnevelési egyetemet, egykori témavezetőit is meg kell védenie, mert húsz éve az akkori szabályoknak megfelelően készítette el dolgozatát, és az egyetemen is jóhiszeműen jártak el.

Schmitt Pál csütörtökön este érkezett vissza Budapestre négynapos dél-koreai útjáról. Távollétében a Semmelweis Egyetem szenátusi tanácsa megfosztotta az 1992-ben, a Testnevelési Egyetemen megszerzett kisdoktori címétől. Az egyetem vezetője a döntést azzal indokolta, hogy az egykori kisdoktori értekezés – mivel nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul – nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
Hirdetés