
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az új közalkalmazotti bértörvényt úgy dolgozzák ki, hogy az egészségügyben és a társadalomvédelmi rendszerben dolgozóknak kivétel nélkül növekedjen a jövedelme – állítják a Sanitas Szakszervezeti Szövetség képviselői.
2023. február 10., 18:162023. február 10., 18:16
„Az új bértörvény hatályba lépésével egyetlen egészségügyi és szociális ellátásban dolgozó személy sem veszít jövedelméből. A törvény korrigálni fogja a 2017/153-as törvény teljes körű végrehajtásának elmulasztása miatt kialakult egyenlőtlenségeket” – írják a szakszervezeti képviselők pénteki Facebook-bejegyzésükben.
Az Agerpres által szemlézett tájékoztatásuk szerint
Az egészségügyi intézmények megfelelő és elégséges finanszírozását biztosító követeléssel kapcsolatban Alexandru Rafila miniszter kinyilvánította, hogy folyamatosan törekszik erre, és feltétel nélkül támogatja ezt a kérést, és arról biztosította a szakszervezetet, hogy megoldást találnak a tevékenység optimális folytatására ezekben az intézményekben.
A közlemény szerint a február 6–8. között lezajlott tüntetések eredményeként Alexandru Rafila miniszter pénteken találkozott a Sanitas vezetőségének képviselőivel. Megbeszélték a szakszervezet követeléseit, és megpróbáltak megoldásokat találni ezekre.
A miniszter ígéretet tett, hogy jövő hétig kinevez egy szakértői csoportot a minisztériumban, amely
Az új bértörvény kidolgozásának és jóváhagyásának teljes folyamata az érintettekkel való konzultálással történik – állítják a szakszervezeti képviselők.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!