Román bírálat Orbán Viktornak

Traian Băsescu megpróbálta elbagatellizálni Orbán Viktor hétvégi kijelentését, amelyben Magyarország miniszterelnöke újfent támogatásáról biztosította a határon túli magyarok autonómiatörekvését.

Rostás Szabolcs

2014. május 12., 16:452014. május 12., 16:45

2014. május 12., 16:492014. május 12., 16:49

A román államfő vasárnap este a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjúban úgy vélekedett: bár a magyar kormányfő hosszú ideje feszegeti az önrendelkezés témáját, szerinte senki sem veszi komolyan.

„Nem látok ezekben a nyilatkozatokban kockázatot Románia szempontjából. Azon kívül, hogy elmondja a véleményét a televízióban és a rádióban, nem tehet mást” – jelentette ki Traian Băsescu. Az államfő hozzátette, Orbán nyilatkozata nyomán román kollégájának, Victor Pontának kellett volna reagálnia, és egyértelművé kellett volna tennie számára, hogy „akarhat bármit, de nem Romániával kapcsolatban”.

Orbán Viktor szombaton a parlamentben elhangzott, miniszterelnökké történt újraválasztása alkalmából mondott beszédében kitért a külhoni magyarok önrendelkezési törekvéseire is. A külpolitikára kitérve a kormányfő azt mondta, annak középpontjába a gazdasági kapcsolatok, valamint a markáns nemzetpolitika kerül majd.

Utóbbival kapcsolatban kijelentette: a Kárpát-medencében élő magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Közölte, folytatódik a keleti nyitás politikája, és az ország növelni kívánja gazdasági súlyát a Kárpát-medencében.

Băsescutól eltérően nem viszonyult ilyen elnézően Orbán nyilatkozatához Marius Paşcan, az ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) szenátora.

Maros megye egykori prefektusa hétfőn úgy vélekedett, Magyarország „arrogáns” miniszterelnöke büntetést érdemel az Európai Unióban, mivel kijelentésével etnikai konfliktust szít a térségben.

„Azért is indokolt az uniós szankció, mivel fennáll a veszélye, hogy Magyarország a későbbiekben megpróbálja egyoldalúan gyakorlatba ültetni aberráns igényeit” – idézte az Agerpres hírügynökség a PDL szenátorát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés