
Fotó: Veres Nándor
Hosszútávú stratégiai megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP). Kelemen Hunor szövetségi elnök és Biró Zsolt, a polgári párt elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, a partnerségi megállapodás túlmutat a május 25-ei európai parlamenti választásokon, és önkormányzati szintre is kiterjesztenék.
2014. március 21., 14:502014. március 21., 14:50
Bár a megállapodást megelőző több mint négy hónapos időszakban felmerült, hogy az MPP jelöltje foglalja el az RMDSZ EP-jelöltlistájának a harmadik helyét, a polgári párt (amelynek felkérését többek között Böjte Csaba is visszautasította) erről lemondott, de a szervezet támogatni fogja a szövetséget a voksolást megelőző kampányban – hangsúlyozta Biró Zsolt pártelnök, aki a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai élet kontextusában történelminek nevezte az RMDSZ-szel kötött együttműködést.
„Gyakran vitáztunk a polgári párttal, de számunkra mindig világos volt, hogy a céljaink közösek, csak az eszközeink különböznek” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Mint mondta, a megállapodásba belefoglalták, hogy a két szervezet közös munkacsoportot hoz létre a szövetség által korábban beharangozott autonómia-törvénytervezet kidolgozására.
Biró Zsolt újságírói kérdésre elmondta, a munkacsoport létrehozása után döntenek arról, hogy a tervezetet mikor bocsájtják közvitára. „Abban állapodtunk meg, hogy a határidőt szorosra szabjuk\" – tette hozzá.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!