RMDSZ-es polgármestere lett a Brassó megyei Apácának

Bár Szatmár megyében nem, a Brassó megyei Apácán sikerült nyernie az RMDSZ-nek, ahol Bölöni Lászlót választották polgármesternek. A hírt Kovács Péter adta hírül Facebook-bejegyzésében.

Bíró Blanka

2014. május 26., 19:552014. május 26., 19:55

2014. május 26., 19:562014. május 26., 19:56

„A Brassó megyei Apáca községben megnyertük az időközi polgármester-választásokat. Bölöni László, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 53 százalékát szerezte meg egy olyan településen, ahol a magyarok aránya csupán 36,8 százalék” – fogalmazott a szövetség főtitkára.

Apácán azért kellett kiírni időközi választásokat, mert tavaly áprilisban, 53 évesen elhunyt Bölöni Gyula polgármester. Az elöljáró három mandátumot szerzett az RMDSZ színeiben, 2000 óta állt a település élén. A tisztséget utána ideiglenes jelleggel Bölöni László töltötte be.

Apáca jelenlegi polgármestere korábban alpolgármesterként és településmenedzserként dolgozott. A vasárnapi időközi választáson rajta kívül még hárman indultak: Corneliu Morar, a Polgári Erő (FC) színeiben méretkezett meg, Gheorghe Dorin Ganeát a szociáldemokraták, míg Gheorghe Drăgant a demokrata-liberálisok indították.

Baloldali siker az időközi választásokon is
Hét újabb parlamenti képviselői mandátumot sikerült megszereznie a baloldali pártszövetségnek (PSD–UNPR–PC) a vasárnapi EP-választásokkal egy időben rendezett időközi parlamenti választásokon. Victor Ponta elmondta, jelöltjeik közül csupán Gabriela Szabónak nem sikerült mandátumot szereznie Ilfovban, a másik sportikon, Ilie Năstase ellenben bukaresti kerületben győzött. A polgármesteri mandátumokért folyó versenyből is a baloldali pártszövetség került ki győztesen: a 17 önkormányzatból 13-nak a vezetését sikerült megszereznie, közölte Ponta, az erdélyi megyékben elért jó eredményt hangsúlyozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés