Részeredmények: öt százalékon az RMDSZ, előnyben a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) győzelmét mutatják a romániai önkormányzati választások első részeredményei, amelyeket hétfő délelőtt ismertetett a központi választási bizottság (BEC).

MTI

2016. június 06., 12:402016. június 06., 12:40

2016. június 06., 12:502016. június 06., 12:50

A megyei pártlistáknál a PSD a voksok több mint 38 százalékát szerezte meg, míg legnagyobb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szavazatok több mint 32 százalékát kapta.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a második összesítésben 5,04 százalékon, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 0,40, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig 0,25 százalékon áll.

A megyei önkormányzatok összetételét eldöntő megyei pártlistás voksolást az év végi parlamenti választások főpróbájának tekintik Romániában. A hétfő délelőtti részeredmények alapján – a PSD-n, PNL-n és RMDSZ-en kívül – csak a PSD-vel együttműködő, 5,6 százalékon álló Liberálisok és Demokraták Szövetség (ALDE) lépné még át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

A Traian Băsescu volt államfő vezette jobboldali Népi Mozgalom Párt (PMP) 4 százalékon, a PSD másik partnere, a Romániai Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) 2,4 százalékon áll. Egyes megyékben a PSD és UNPR koalícióban indult, és listáik országos szinten három százaléknyi szavazatot szereztek.

Összességében a PSD körül tömörülő román baloldal mintegy tízszázalékos előnyre tett szert a legnagyobb jobbközép párttal, a PNL-vel szemben. A Klaus Johannis által nyert 2014-es elnökválasztás után több mint egy évig az összes közvélemény-kutatás azt jelezte, hogy a következő parlamenti voksoláson a PNL alakíthat kormányt: ezt most már a felmérések és az önkormányzati választások részeredményei is kétségessé teszik.

Az ország választási térképe ismét a történelmi térségek eltérő politikai irányultságát sugallja. Erdély és a Bánság szinte valamennyi megyeszékhelyén a PNL (Kolozsvár, Temesvár, Brassó, Nagyvárad, Arad, Gyulafehérvár, Marosvásárhely), az RMDSZ (Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda), vagy a Romániai Németek Demokratikus Fórumának (Nagyszeben) polgármester-jelöltje nyert. Kivételt Erdélyben Máramaros, Szilágy és Beszterce-Naszód megyeszékhelye képez. Nagybánya korrupcióért előzetes letartóztatásba helyezett szociáldemokrata polgármestere, Cătălin Cherecheș egyébként a börtönből szerzett csaknem 70 százalékos eredménnyel újabb polgármesteri mandátumot.

A Kárpátok karéján kívül található nagyvárosokban szinte mindenütt a PSD tarolt, beleértve a fővárost is. Bukarestben első ízben nyerte el a főpolgármesteri tisztséget a PSD színeiben induló jelölt Gabriela Firea személyében. A pártok párhuzamos szavazatszámlálása azt jelzi, hogy a PSD a kerületi polgármesteri hivatalok vezetését is megszerzi a főváros mind a hat kerületében.

Romániában a szociáldemokrata Victor Ponta volt miniszterelnök tavaly novemberi lemondása óta a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány van hatalmon, amelynek beiktatását mindkét nagy párt támogatta, de amellyel szemben a PSD és némiképp a PNL is igyekszik ellenzéki hangot megütni. Cioloș többször megerősítette, nem lép be a PNL-be, új pártot sem alapít és nem indul az év végi parlamenti választásokon sem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit

Tizenkét különleges helyszín, tucatnyi izgalmas és megragadó történet – Erdély kincsei sorozatunk első évadában tömören, lényegre törően mutattuk meg azokat a természeti vagy épített büszkeségeinket, amelyekről még az itt élők is keveset tudnak.

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit
Fedezzük fel együtt Erdély kincseit
2025. július 07., hétfő

Fedezzük fel együtt Erdély kincseit

2025. július 01., kedd

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját

A Drakula néven ismert Vlad Țepeș havasalföldi fejedelem sírját vélhetően Nápoly városában, a Santa Maria la Nova templom őrzi – számolt be olasz és román kutatók feltételezéseiről az Il Mattino nápolyi napilap.

Egy olasz nagyvárosban találhatták meg Drakula sírját
2025. június 26., csütörtök

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén

Közép-európai idő szerint június 26-án, 12 óra 31 perckor sikeresen csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) az Ax-4 küldetés személyzetét, köztük Kapu Tibor magyar űrhajóst szállító Dragon űrhajó.

Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Dragon űrhajó Kapu Tiborral a fedélzetén
2025. június 25., szerda

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti

Nicușor Dan szerint jobban el kell magyarázni a polgároknak, hogy a háború Ukrajna számára kedvezőtlen kimenetele Románia és Moldova biztonságát is érinti.

Nicușor Dan: ha kedvezőtlenül ér véget a háború Ukrajna számára, az Románia biztonságát is érinti
2025. június 25., szerda

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától

Románia az év végéig 18 darab F-16-os vadászgépet vásárol 1 eurós jelképes áron – jelentette ki szerdán Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Jelképes, 1 eurós áron „vásárol” F-16-os vadászgépeket Románia Hollandiától
2025. június 25., szerda

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat

A NATO-tagországok a hágai csúcstalálkozón megállapodtak abban, hogy tíz éven belül a bruttó hazai termékük (GDP) legalább öt százalékára növelik a védelmi kiadásaikat.

Mark Rutte: öt százalékra növelik a NATO-tagországok a védelmi kiadásaikat
2025. június 25., szerda

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump

Üdvözölte egymást Nicușor Dan román és Donald Trump amerikai elnök a szerdai hágai NATO-csúcstalálkozó előtt.

Kezet rázott a NATO-csúcson Nicușor Dan és Donald Trump
2025. június 24., kedd

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok

A nyaralóövezetekben lévő ingatlanok árai között jelentős különbségek vannak Magyarországon belül: 1,7 millió forintos (több mint 20 ezer lejes) átlagos négyzetméterárral Tihany áll az élen, míg a sor másik végén Tisza melletti települések találhatók.

Vízparti nyaraló Magyarországon? Íme a legolcsóbb és a legdrágább kínálatok
2025. június 24., kedd

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után

Irán rakétát indított Izrael ellen több mint három órával a tűzszünet kezdete után – jelentette az izraeli hadsereg kedden.

Irán rakétát lőtt Izraelre több mint három órával a tűzszünet kezdete után
2025. június 24., kedd

Netanjahu: Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal

Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal, mert elérte minden hadműveleti célkitűzését – jelentette be kedden reggel Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Netanjahu: Izrael elfogadta a tűzszünetet Iránnal