
„Regionalizmus a központosítás ellen” – összegezte tömören a Krónika kérdésére Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje a saját és a rivális RMDSZ jelöltjének programja közötti legjelentősebb különbséget, amikor hétfőn Nagyváradon ismertette a föderalista berendezkedésű Romániáról megfogalmazott elképzelését.
2014. október 06., 21:152014. október 06., 21:15
„Minden adófizető állampolgárnak egyenlő joga van arra, hogy elképzelése legyen az ország modernizációját illetően. Miért tartanánk saját magunkat másodrangú állampolgárnak, miért fogjuk vissza magunkat, és ne osszuk meg a véleményünket másokkal is?” – tette fel a kérdést Szilágyi Zsolt partiumi kampányindító sajtótájékoztatóján, miközben részletesen felvázolta az autonóm történelmi régiókra vonatkozó javaslatát.
A néppárt alelnöke azt szeretné elérni, hogy a hatáskörök leosztásával az erdélyi magyarok új egységén túl az erdélyiek új egységét is megalapoznák. „Egy új társadalmi megegyezés gyökerestől strukturálná át Romániát, amelyben minden nemzetiség jól érezhetné magát. De ha továbbra is egy központi rendszerben gondolkodunk, akkor az ország veszélybe kerül. Az elmúlt huszonöt év rabló rendszere nagy réseket ütött, miért ne változtatnánk ezen? A tanügy, az egészségügy, a pénzügy és a teljes infrastruktúra felemelkedhetne a regionalizmussal” – szögezte le Szilágyi.
Európai példákkal alátámasztott programjával kapcsolatban felhívta a figyelmet a nyelvhasználattal kapcsolatos gyakori félreértésekre is. Újságírói kérdésre leszögezte: a jogegyenlőség mellett esélyegyenlőség is kell, azonban nem etnikai alapú kinevezéseket céloznak meg, hanem azt, hogy az anyanyelvhasználat biztosítása érdekében adott helyeken a régióra jellemző nyelvi arányoknak megfelelően legyen feltétel az adott nyelvek ismerete.
Ennek érdekében a tanügyi rendszert is meg kell reformálni, de amellett, hogy a magyar gyermekek románnyelv-tudását magasabb szintre kell emelni, a román ajkúaknak is lehetőséget kell adni arra, hogy a kisebbség nyelvét elsajátítsák. Ehhez államilag támogatott, opcionális képzéseket kellene biztosítani, a szülő pedig eldönthetné, hogy gyermekének hasznára válhat-e – főleg a határ menti területeken –, ha a szomszédos ország, vagy a nemzeti kisebbség nyelvét is megtanulja.
Szilágyi tapasztalatai szerint az önrendelkezés más nyugati országok fejlődését hatékonyan befolyásolta, és meggyőződése, hogy Romániában is társadalmi békét eredményezne a többség és a nemzeti közösségek között.
Hozzátette, még ha az RMDSZ el is utasította felhívását a nyílt vitára, továbbra is kitart amellett, szerinte ugyanis szükség van arra, hogy egy élőben közvetített disputa alkalmával ütköztesse véleményét Kelemen Hunorral, a szövetség jelöltjével. „Ez mindenki hasznára válhat, és meggyőződésem szerint elkerülhetetlen” – szögezte le Szilágyi.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!