
Fotó: Tamás Attila
Valami igazán egyedit hozott össze a szervezők közlése szerint több mint huszonkétezer „napfelkelő” a Székelykő lábánál levő Torockón, a hét végén első ízben megszervezett Double Rise összművészeti fesztiválon.
2016. július 04., 12:352016. július 04., 12:35
2016. július 04., 16:552016. július 04., 16:55
A faluturizmusáról híres településen csütörtöktől vasárnapig jól megfért egymás közelében a népzene és néptánc, a blues, az alternatív rock, a színház és az irodalom és a labdarúgó-Európa-bajnokság összecsapásai. A pörgés minden nap reggeltől reggelig tartott, és ez volt az a hely, ahol lépten-nyomon ismerősökbe lehetett botlani a különböző fesztiválhelyszínek között sétálva, ahol minden résztvevő találhatott a maga kedvére való programot.
A fesztiválon fellépett többek közt a Kiscsillag, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Soerii&Poolek, a 30Y, a Budapest Voices, a Ripoff Raskolnikov, a Jónás Vera Experiment, a Bin Jip és Baricz Gergő. A népzene szerelmeseit pedig olyan előadók szórakoztatták, mint a Parno Graszt, Szalonna és bandája, a Tárkány művek, a Tokos zenekar, a Buda Folk Band, a Góbé zenekar, a Harmadik zenekar, s a Fölszállott a páva tehetségkutató művészei is gálaműsort vittek a fesztiválra.
A település határában felállított nagyszínpadi koncertek számos érdeklődőt vonzottak a fesztiválra, a legnagyobb érdeklődésre számot tartó koncerteken nem csak a színpad előtti rész, hanem az egész, erre a célra elkerített rész megtelt fesztiválozókkal.
A tematikus helyszíneken napközben előadásokon, beszélgetéseken lehetett részt venni, így többek között 1956 nemzetközi megítéléséről, a külhoni magyar fiatal vállalkozók évéről, de Márton Áron püspökről is tartottak előadásokat a meghívottak, és az erdélyi püspököt bemutató életút-kiállítás is helyet kapott a rendezvényen. Továbbá színházi előadást, blues-koncertet, sőt opera-bemutatót is lehetett látni-hallani, s a partysátorról, illetve a fesztivál-óvodáról sem feledkeztek meg a szervezők.
A fesztivál ideje alatt természetesen lehetett túrázni, voltak, akik már a kora reggeli órákban felmásztak a Székelykőre, de siklóernyőzésre, vadvízi evezésre, kerékpározásra is volt lehetőség.
A torockói Double Rise fesztiválról kijelenthető, hogy bizonyított, és tényleg tudott összművészeti lenni, ahogy azt a szervezők ígérték, mert adottak voltak a változatos kikapcsolódási, szórakozási lehetőségek. A szervezők a fesztivál Facebook-oldalán már be is jelentették: szándékukban áll tető alá hozni a Double Rise Fesztivál következő kiadását is.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!