Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át szerdán este Răzvan Ioan Dinca, a bukaresti operettszínház igazgatója.
2012. november 08., 19:012012. november 08., 19:01
Az elismerést Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete adta át a román fővárosban, aki felhívta a figyelmet arra, hogy első alkalommal tüntettek ki román személyiséget a Pro Cultura Hungarica-díjjal. A 38 éves Răzvan Ioan Dinca már tíz évvel ezelőtt színházigazgató volt Buzăuban, a bukaresti Ion Dacian Operettszínház élére 2006-ban nevezték ki. Irányítása alatt jelentős megújulási folyamat kezdődött az intézményben, amely nagy lépésekkel nyitott a musical műfaj felé. Dinca vezetése alatt a bukaresti színház szoros együttműködést épített ki a Budapesti Operettszínházzal, és számos közös produkciót valósítottak meg. Az egyik ilyen nagyhatású előadás a kétnyelvű Rómeó és Júlia volt. Dinca elmondta: nagyon fontosnak és gyümölcsözőnek tartja a Budapesti Operettszínházzal való partneri kapcsolatot, hiszen a bukaresti színház művészei nagyon sokat tanulhattak magyarországi kollégáiktól. „Ennek az együttműködésnek is köszönhető, hogy a bukaresti operettszínház az egyik legmegbecsültebb romániai teátrum lett\" – tette hozzá. A Pro Cultura Hungarica-díj a magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett külföldi állampolgárok részére adományozható.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!