
Archív
Fotó: MTI/Soós Lajos
A szocialisták utolsó teljes évéhez képest a kormány több mint tízszeresére növelte az évente nemzetpolitikai célokra fordított támogatások nagyságát – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Ópusztaszeren.
2023. augusztus 12., 15:502023. augusztus 12., 15:50
Potápi Árpád János a Magyarok Országos Gyűlésén a kormány nemzetpolitikájáról tartott előadásán úgy fogalmazott,
Mintegy ötezer szervezet, intézmény kapott támogatást, és több mint száz nemzeti jelentőségű programot, intézményt tart fent a kormány évről évre. 309 milliárd forintból 5400 beruházás valósult meg az elmúlt 12–13 évben – tudatta a politikus, kiemelve 155 új óvoda építését és 725 meglévő felújítását. Hozzátette:
Egységes pályázati rendszert vezettek be, éppen most zárják az idei pályázati kört, amelyben kétmilliárd forintnyi támogatás áll a civil és egyházi szervezetek rendelkezésére – tudatta Potápi Árpád János.
Az államtitkár elmondta,
Kiemelten fontos, hogy minden magyar gyermek anyanyelvi oktatásban vegyen részt. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, akik nem így tesznek, azok gyermekeinek nagy része elveszti magyar identitását – hangsúlyozta.
A politikus kitért a Határtalanul programra is, amelyben eddig csaknem 550 ezer gyerek vett részt a kormány által száz százalékban támogatott osztálykiránduláson valamely határon túli területen. Az államtitkárság fontos partnere a Rákóczi Szövetség, amelynek táboraiban tíz turnusban ezer fiatal vesz részt évente a nyugati magyarságból, a diaszpórából – közölte Potápi Árpád János. Mint mondta,
A családok támogatásáról szólva a politikus kifejtette, 2018-tól a külhoni magyarok is igényelhetik az anyasági támogatást, e családok számra pedig babakötvényt és babacsomagot is biztosítanak.
A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programok célja a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatása révén segíteni, hogy a határon túli családok szülőföldjükön boldoguljanak. Az elmúlt években több mint 60 ezer vállalkozót értek el ezek a támogatások – közölte az államtitkár.
Magyarország története legnagyobb humanitárius segítségnyújtási programját indította el az orosz-ukrán háború kitörése után, eddig 45 milliárd forint segítséget nyújtott Ukrajnának. Ez idő alatt 1,5 millió ember menekült el Ukrajnából Magyarországon keresztül, és sokan közülük jelenleg is itt élnek – mondta Potápi Árpád János. Hozzátette: 2015 óta szinte teljes egészében a magyar kormány biztosítja a kárpátaljai magyar intézményrendszer fenntartását.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
szóljon hozzá!