A bukaresti kormány a jelenlegi 24 százalékos áfa helyett 9 százalékos csökkentett áfát tervez bevezetni január 1-jével a mezőgazdaságból származó élelmiszerek esetében – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök kedden.
2012. július 24., 19:012012. július 24., 19:01
2012. július 24., 19:192012. július 24., 19:19
A kormányfő a mezőgazdasági minisztériumban tartott sajtótájékoztatón kifejtette, kormányfőként támogatja a szaktárca tervét, miszerint január 1-jétől az élelmiszerek esetében csökkentett áfát alkalmazzanak. Az elképzelés szerint – mondta Ponta – a 24 százalék és a 9 százalék közötti 15 százalékos különbözetet visszaadják a termelőknek, amennyiben számlával tudják bizonyítani, hogy termékeiket törvényesen értékesítették. A kormány ezzel akarja csökkenteni az adócsalást a mezőgazdaságban, amely gazdasági elemzők szerint nagyon magas ebben az ágazatban. Ponta szerint az adócsalás visszaszorítása mellett az intézkedés csökkentheti az élelmiszerek árát is. A kormány ugyanakkor augusztustól lehetővé tenné az 500 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező vállalatok számára, hogy az áfát ne a számlák kiállításakor, hanem csak a kifizetéskor fizessék be az államkasszába. Emellett a kormány mentesítené a társadalombiztosítási járulékok megfizetésének kötelezettsége alól egy évig azokat a cégeket, amelyek 25 évnél fiatalabb és 55 évnél idősebb munkanélkülieket alkalmaznak legalább két évig.
Legutóbb 2010 júniusában emelték öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra az áfát, miután a Boc-kormány kemény megszorító intézkedések meghozatalára kényszerült. Bukarest 2009-ben kötött 20 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében, amit 2011 tavaszán egy szintén kétéves, elővigyázatossági típusú kölcsön váltott fel. Ennek értéke mintegy 5 milliárd euró.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!