
Támogatná a korrupció miatt három és féléves szabadságvesztését töltő George Becali szabadlábra helyezését Victor Ponta miniszterelnök. Ezt ő maga jelentette ki hétfőn este az egyik hírtelevíziónak nyilatkozva.
2014. február 04., 18:362014. február 04., 18:36
2014. február 04., 18:362014. február 04., 18:36
A kormányfő elmondta, az igazságügyi minisztérium már megkapta Becali kegyelmi kérvényét, amelyet a tárca jóváhagyásra vagy elutasításra vonatkozó javaslattal továbbít az államfőnek, aki a kegyelmi ügyekben a végső szót kimondja.
„Ha én lennék az igazságügy-miniszter, én ezt (a szabadlábra helyezést – szerk. megj.) javasolnám az államfőnek. De mivel nem vagyok, a döntés joga az igazságügyi tárcát illeti meg” – jelentette ki Ponta.
Hozzátette: számos kegyelmi kérvényt nyújtottak be az igazságügyi minisztériumhoz, ezek közül a Becali-ügy a legismertebb, a kegyelemgyakorlás intézményének pedig működnie kell, amikor különleges társadalmi vagy emberi körülmények merülnek fel.
„Beleestünk ebbe az őrületbe, hogy mindenkinek börtönbe kell kerülnie. Nekünk a társadalom javát kell szolgálnunk: mi a fontosabb, hogy börtönben maradjon, vagy (…)” – mondta a kormányfő.
Mint arról beszámoltunk, Becalit – aki a Bukaresti Steaua labdarúgóklub tulajdonosaként vált ismertté, majd 2009-ben európai parlamenti mandátumot szerzett, 2012-ben pedig a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben a bukaresti szenátus tagja lett – tavaly ítélték három évre egy, a védelmi minisztériummal lebonyolított, törvénytelen telekcsere miatt. Később büntetését hat hónappal növelték, miután elítélték egy vesztegetési ügy, valamint önbíráskodás miatt, miután néhány évvel ezelőtt testőreivel elfogatta és megverette gépkocsijának tolvajait.
A szombaton hatályba lépett új büntető törvénykönyv egyébként számos bűncselekmény esetében alacsonyabb büntetési tételt és elévülési időt rögzít, így jelentős számú elítélt kerülhet szabadlábra a közeljövőben.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!